100 milliárdon is túl

Az Electrolux Csoporton belül a kelet-európai régió mind piaci, mind termelési szempontból stratégiai szerepet élvez. Megmutatkozik ez az Electrolux Lehel Kft. 2003-as teljesítményében is.
Az Electrolux Csoport egyik legfontosabb európai gyártóbázisa Jászberényben található. Ennél jobban semmi nem erősíti meg azt, hogy a Csoport hosszútávon gondolkodik Magyarországban. A privatizáció óta tartó folyamatos fejlődés köszönhető egyrészt a kedvező gazdasági környezetnek, másrészt a helyi vezetés termelékenységnövelésre, megfelelő szakemberképzésre, és a minőség javítására tett erőfeszítéseinek.

Az AB Electrolux Igazgatótanácsa a 2003. július 16-i ülésén jóváhagyott egy közel 65 millió eurós befektetést egy új, alul fagyasztós kombinált hűtőszekrényt gyártó üzem létrehozására Nyíregyházán. Az új gyártókapacitás bővíti a Csoport Jászberényben található ipari bázisát, ahol a vállalat már most mintegy 4 millió terméket (hűtőkészüléket, fagyasztóládát, porszívót) gyárt évente.

Az új gyárral Magyarország lesz az Electrolux legnagyobb hűtőkészülék és fagyasztóláda gyártó bázisa Európában.
„Már ma is közel 4 millió terméket gyártunk itthon, de ennek az új beruházásnak köszönhetően 2005-től a világ vezető készülékgyártójának minden tizedik termékét hazánkban készítik.” – nyilatkozta a beruházás kapcsán Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója.

Az Electrolux Lehel Kft. ma Magyarország egyik legnagyobb ipari vállalata, és meghatározó szerepe van az ország ipari exportjában.

Az Electrolux Lehel Kft. tavalyi árbevétele meghaladta a 113 milliárd forintot, amely az előző évhez képest 17 százalékos növekedés. A vállalat összesen 4,3 millió terméket értékesített exportra, valamint belföldre, miközben tovább javult a jövedelmezősége. Beruházásokra 2003-ban 3 milliárd forintot fordított a cég, míg 2004-ben az új nyíregyházi beruházásnak köszönhetően ez az érték 12,9 milliárd forint lesz.

Az Electrolux Lehel Kft. az Észak Alföldi Régió legnagyobb munkaadójaként tavaly több mint 3600 főt (statisztikai átlaglétszám) foglalkoztatott.

A belföldi értékesítés a 2002-es rekordév után újabb nagyon sikeres évet zárt 2003-ban. Köszönhető ez nem utolsósorban annak a piaci körülménynek, hogy a kereslet tovább emelkedett - 10 százalékkal a háztartási készülékek iránt. Nem tette viszont könnyűvé az értékesítést, hogy tovább erősödött az árverseny, az átlagárak szinte minden termékkategóriában csökkentek, és a kereskedelem koncentrációja, mint trend folytatódni látszik.

Az Electrolux Csoport három márkanevével (AEG, Electrolux és Zanussi) továbbra is piacvezető belföldön mindkét számára kiemelt termékcsoportban, mind a nagyháztartási készülékek, mind a porszívók piacán.
Az értékesített termékek mennyisége megközelítette az 550.000 darabot, ami nem kevesebb, mint 1500 készülék eladását jelenti az év minden egyes napján. "Ez nagyon komoly mennyiség, amelyet csak hatékony logisztikai háttérrel, pontos, megbízható gyártástervezéssel, vevőszolgálati háttérrel és nem utolsósorban együttműködő, a hozzánk hasonlóan szakmailag jó felkészült kereskedelmi partnerekkel lehet lekezelni" - mondja Rohrböck András, a belföldi részleg igazgatója.
Az árbevétel és a volumennövekedés 10 százalékkal haladta meg az előző évit. A teljes portfolión belül kiemelkedő mennyiségi növekedést sikerült elérni a szabadonálló tűzhelyek (26 százalék), a beépíthető készülékek (22 százalék), a kisháztartási készülékek (36 százalék), és a kombinált hűtőszekrények (21 százalék) esetén.
"Stratégiai szempontból talán ezeknél a számoknál is jelentősebb, hogy az Electrolux néven értékesített termékek eladása 73 százalékkal nőtt a 2002-es adatokhoz képest, míg az AEG márka értékesítése 10 százalékkal haladta meg az előző évet. Ez teljesen összhangban van a csoport globális stratégiájával, mely az Electrolux márkát helyezi fókuszba, s kiemelt növekedést vár a kelet-európai régiótól" - kommentálta a számokat Rohrböck András.
A 2004-es év legfőbb célkitűzése, hogy a már meglévő pozíciónkat tovább erősítsük, az AEG és Electrolux márkákat még szélesebb körben tegyük ismertté, és még jobban koncentráljunk olyan termékcsoportokra, mint például a szárítógépek és mosogatógépek, melyeken a növekedés átlagon felüli lehet.



Háttér:
Az Electrolux Csoport a világ legnagyobb konyhai, fürdőszobai, tisztító- és szabadtéri eszközöket gyártó vállalata. Termékpalettáján hűtőszekrények, mosógépek, sütők, porszívók, láncfűrészek, fűnyírók és kerti traktorok szerepelnek. Minden évben több mint 150 országban, több mint 55 millió Electrolux terméket vásárolnak az egyéni, illetve a professzionális fogyasztók. 2003-ban összesen 124,1 milliárd svéd korona volt a cégcsoport forgalma, alkalmazottainak száma 77 ezer. Az Electrolux Csoporthoz tartoznak az olyan világhírű márkák, mint az AEG, a Zanussi, a Frigidaire, az Eureka és a Husqvarna.