Szombathely

Diákpolgármestert választott Szombathely

Diákpolgármestert választott Szombathely

Immár huszonhatodszor lett diákpolgármestere Vas megye székhelyének. A két fiatalt, Sziber Máté polgármestert és Németh Csenge Borbálát alpolgármestert március 15-én iktatják be hivatalosan a tisztségbe.

Diákpolgármestert választott Szombathely. A városháza nagytermében március 6-án gyűltek össze a közép- és általános iskolás tanulók, hogy meghallgassák a jelöltek programjait, valamint megcálasszák a diákönkormányzat vezetőit.

A tisztségekért Sziber Máté és Németh Csenge Borbála indult. Mátét polgármesternek, Csenge Borbálát alpolgármesternek választották az egybegyűltek – adta hírül a vaol.hu.

Az ülésen dr. Puskás Tivadar polgármester, valamint a tisztségeket az elmúlt esztendőben betöltők is részt vettek és jelen voltak az elektorok is – ők Szombathely általános és középiskoláinak küldöttei.

Természetesen a városatya köszöntötte először az egybegyűlteket, majd a tavalyi diákpolgármester, Unger Patrik mondott beszédet. Szabó Milán Kálmán volt diák-polgármester szintén köszönetet mondott azért, hogy a jelenlevők támogatást adtak a fiatalok megbízásához – írta meg a vaol.hu.

Ezt követően bemutatkozott és programismertetőt tartott Sziber Máté – az SZMSZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának 11. évfolyamos diákja - és Németh Csenge Borbála, aki az SZMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának 10. évfolyamos tanulója.

A diák-elektorok kérdéseit követően szavaztak a jelenlevők, melynek eredményeképpen a két fiatalt polgármesternek és alpolgármesternek választották – a hivatalos beiktatásuk azonban március 15-én, a városi ünnepségen lesz, melyet a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum kertjében tartanak majd meg – tudatta a vaol.hu.

Fotó: Szendi Péter

B.A.