Furcsa baleset történt Szombathelyen

Különös esettel állnak szemben a Vasi megyeszékhely rendőrei. Április első hetében egy tanulóautó okozott balesetet, nekihajtott egy kandelábernek, de a jelentős anyagi kár ellenére a sofőr és a mellette ülő hölgy is eltűnt a helyszínről.

Furcsa baleset történt Szombathelyen április 5-én. Kora este a Nádasdy utcában egy tanulóvezető táblával ellátott jármű nekihajtott egy kandelábernek.

A Vas Népe információi szerint komoly sérülés nem érte egyik utast sem, ugyanis a kocsiban ketten ültek: feltehetően az oktató és a tanuló. Ők azonban elmentek a helyszínről, nem sokkal azután, hogy a hölgy leszerelte az autó tetejéről a táblát.

A sofőr és a mellette ülő hölgy is eltűnt a helyszínről

A sofőr és a mellette ülő hölgy is eltűnt a helyszínről

A Volkswagen Passat az eddigi információk szerint – eddig nem ismert okból – letért az útról és nekihajott a kandelábernek, majdnem kidöntött egy kapcsolószekrényt és egy fát. Az autó is összetört, így összességében a kár nem kicsi.

A Vas Népe úgy tudja, a huszonéves sofőr – egy fiú – fájlalta a mellkasát, de a hölgyhöz hasonlóan ő is távozott a helyszínről.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Fotó: Turbók Attila

B.A.