Szombathely

Hamarosan kész lesz a Berzsenyi tér

Hamarosan kész lesz a Berzsenyi tér

Szombathely központi terének felújítását közel öt hónappal ezelőtt kezdték meg – mára szinte csak a térburkolat hiányzik, ez a hírek szerint hamarosan megvalósul.

Noha még korántsincs vége a munkálatoknak, már láthatóan a célegyenesben van a Berzsenyi tér felújítása Szombathelyen. A pontosan 4 és fél hónapja elkezdett rekonstrukció lassan a végéhez közeledik – írta meg a vaol.hu.

A felújítás során első körben megcsinálták a Hollán Ernő- és a Szily János utca vízhálózat-felújítását. Szükség volt rá, mert ez volt a város legrégebbi öntöttvas csővezetéke.

A Széchenyi István utca már be van fejezve

A Széchenyi István utca már be van fejezve

A Hollán Ernő utcában jelenleg a burkolat lerakása folyik. A Berzsenyi téren a Fő téren is látható, három színű, külön Szombathely számára gyártott térő burkolat készül, melyhez már a helyszínre szállították a köveket – írta meg a vaol.hu.

A Széchenyi István utca már teljesen készen van, s most végzik a szökőkutak alapjainál is az utolsó letisztázásokat.

A Berzsenyi tér látványterveit egyébként még 2016 júniusában mutatták be – adta hírül a vaol.hu.

Fotó: Nagy Jácint

B.A.