Közös tulajdonban a laktanya

"Hamarosan lezárulhat a Huszár úti laktanya közel másfél évtizedes vitája.
Ezt jelzi az a megállapodás, amelyet kedden este írt alá a városházán dr.Ipkovich György polgármester és Kovács Jenő, az Apáczai Csere János Alapítvány kuratóriumának elnöke. A felek egy 1996-ban megkötött, ám azóta sem végrehajtott szerződést módosítottak: úgy tűnik elkerülhető a pereskedés. A 24 hektáros terület egy részét, 9,5 hektárt 1991-ben ajándékba adta az önkormányzat az alapítványnak abban a reményben, hogy 1998-tól a helyszínen önálló egyetem működik majd. Ez nem valósult meg, ezért a város a májusi közgyűlés határozata alapján visszakövetelte az ingatlant. Az azóta tartó tulajdonjogi huzavona ért véget a tegnapi aláírással, amely kompromisszumos megoldást hozott. A szerződést dr. Ipkovich György polgármester és Kovács Jenő, az alapítvány kuratóriumának elnöke látta el kézjegyével. A megállapodás szerint a területen található tíz épület közös tulajdonban kerül: az önkormányzat visszakap hat létesítményt, az alapítvány pedig négyet megtarthat. A polgármester a keddi sajtótjékoztatón elmondta, hogy a város vállalja a balesetveszélyes kerítés rendbetételét, és a bozótok kivágását. Kovács Jenő arról informált, hogy az épületeket továbbra is oktatási és múzeumi célokra kívánják hasznosítani. Szeretné, ha már szeptemberben itt működne a Berzsenyi Dániel Főiskola egyik kihelyezett tagozata, de például a vasi halhatatlanok anyagát is szívesen látná a falak között. A megegyezéssel az elkövetkező hónapokban megoldodhat az ügy. Cél, hogy a város az alapítványt ne fossza meg a fejlődés lehetőségétől, ám Szombathely is hozzájusson az őt megillető vagyonhoz." Forrás: www.tvszombathely.hu)