Nem szabad majd alkoholt inni buszmegállóknál és játszótereknél

Tilos lesz alkoholt fogyasztani a játszóterek és buszmegállók 5 méteres környezetében – erről október végén döntött a szombathelyi közgyűlés. December elsejétől lép hatályba a rendelet.

Nem szabad alkoholt fogyasztani játszóterek és buszmegállók 5 méteres körzetében december elsejétől – a szombathelyi közgyűlés megalkotott rendelete értelmében. A városatyák a közterület használat szabályairól szóló 2011-es rendeletet módosították.

Játszóterek és buszmegállók 5 méteres körzetében tilos lesz alkoholt inni

Játszóterek és buszmegállók 5 méteres körzetében tilos lesz alkoholt inni

A közgyűlés arról határozott, hogy a közterületen levő játszótereken, valamint azok határvonalától számított 5 méteres távolságon belül tilos szeszes italt inni – ugyanígy a közösségi közlekedés kijelölt megállóiban és 5 méteres körzetükben.

A rendelet születésének voltak előzményei – írta meg a vaol.hu. Többen bejelentették az önkormányzatnál, hogy az alkoholt is árusító üzletek közelében, valamint a parkok és játszóterek területén jellemző a csoportos alkoholfogyasztás, amelyet általában hangoskodás és szemetelés kísér.

A városvezetők azt remélik, a rendelettel megakadályozzák az efféle eseteket - írta a vaol.hu.

B.A.