Novemberre kész lesz a fedett uszoda

Várhatóan november hónapban végeznek a szerkezetfelújítási munkálatokkal a szombathelyi uszodában, s minden fürödni, úszni vágyó visszatérhet a korábbinál jóval energiatakarékosabbá váló épületbe. 

Már pár hónapja nem használhatják a fedett uszodát a szombathelyiek – a felújítás júliusban vette kezdetét, a szakemberek egyben végzik a felújítást és az uszodaépület új része is megépül.

A tervek szerint a korrekciós munkálatoknak november elejére be kell fejeződniük, hogy a hűvös őszben a helyieknek már ne kelljen nélkülözniük az uszodát. 

Novemberben megnyithat az uszoda Szombathelyen

Novemberben megnyithat az uszoda Szombathelyen

Kántás Zoltán fürdővezető elmondta, az előkészítési munkák elvégzése után július elején az új épületrész készítése és a már meglevő felújítása is elkezdődött. Az új épületrészen jelenleg, miután az alaplemezt kiemelték és a vasszerelést is elvégezték, a betonozás folyik és a felmenő szerkezetek vasalása.

A közművekkel kapcsolatos feladatokat szintén elvégezték, a szennyvízcsatorna-rendszert szintén kiépítették, s folyamatban vannak az alapvető vízgépészeti szerelések is, ahol az új medence lesz. Mivel a terv szerint haladnak, az új épületrész 2017 nyarára lesz kész, s ha kipróbálták az uszodát, jövő ősszel a vízilabdások is edzhetnek majd itt.

A fedett uszodában egyelőre az épületszerkezeti felújítást végeznek, a külső homlokzatot szigetelik, nyílászáró-csere lesz a konzol feletti szerkezetnél. Másik tetőszerkezetet szerelnek fel, valamint a medencetérben új ablakok kerülnek behelyezésre, amelyek kiváló kilátást biztosítanak majd a városra.

Az uszoda a felújítási munkálatokat követően sokkal energiatakarékosabbá is válik.

Fotó: vaol.hu

B.A.