Polgármesterek Győrről

"Csütörtökön este zárt ajtók mögött tárgyalt dr. Ipkovich György...

Csütörtökön este zárt ajtók mögött tárgyalt dr. Ipkovich György, Szombathely város polgármestere Sopron, Győr és Nagykanizsa polgármestereivel, miután tiltakozást váltott ki a kormány azon döntése, hogy a régióban Győr legyen a fejlesztési pólus.

A csütörtöki, mintegy két órás megbeszélésen egyetértésre jutottak a polgámesterek arról, hogy szakértők bevonásával kidolgozzák a régió fejlesztési tervét, amelyben minden város megtalálja a maga feladatát. Dr. Ipkovich György a találkozót értékelve így fogalmazott: - A pénzről vitáztakunk, hiszen Győr százmillió forintot kapott, mint fejlesztési pólus az általa elképzelt projektek megtervezésére.

A polgámester hozzátette: - Azt Győr is elismeri, hogy ebben a régióban a sajátos földrajzi viszonyok miatt kizárólagos pólusszerepet nem tud ellátni. Nem az a baj, hogy Győr száz millió forintot kapott, hanem, hogy a többi város nem. Tehát, nem a győriek rovására, hanem a mi hasznunkra szeretnénk a tárgyalást lefolytatni, lehetőleg úgy, hogy nevesítsük a városokat, hogy ebben a régióban, ki milyen szerepet tölt be.

Abban is megállapodtak a felek, hogy a pénzekből nem párhuzamos fejlesztéseket hajtanak végre, hanem egymást kiegészítve, mint városhálózat működnek együtt. Ilyen például az M86-os és az M9-es autópályák megépítése, amely a régió egyik kiemelt fontosságú célja. Olyan párbeszéd kezdődött, amely régóta esedékes volt ebben a térségben, és ez hozzájárulhat Szombathely fejlődéséhez."

(Forrás: www.tvszombathely.hu)