Új játszóteret kapott az Oladi Általános Iskola

Sokan fogtak össze érte, s mostanra elkészült a vadonatúj játszótér: a szombathelyi Oladi Általános Iskolában felavatták a „grundot”.

Bár eső esett, ez senkinek a kedvét nem vette el az ünnepléstől: felavatták október 2-án az Oladi Általános Iskola új játszóterét – tudatta a vaol.hu.

Két évvel ezelőtt kezdődött az építése, mellyel az ide járó diákoknak akartak örömet szerezni. Takács Imréné intézményvezető elmondta: a fejlesztő- és ügyességi játékok különleges élménnyel szolgálnak a tanulóknak.

Ahhoz, hogy az új játszótér elkészüljön, 4 millió 400 ezer forintra volt szükség, ennyit támogatói hozzájárulásokból tudtak összeszedni, illetve tartottak két jótékonysági bálat, de szülők és tanárok is segítettek. Kivette részét a támogatásból a Tarisznyások zenekar jótékonysági koncerttel, de bejött pénz licitajándékokból is, többek között az egykori tanítvány, Kiss Norbert kamionversenyző révén – írta meg a vaol.hu.

Az új játszótéren mérleghinta, pókháló, célbadobófa, egyensúlyozó szett is van – melyeket az eső miatt aznap nem próbálhattak ki a gyerekek, de ez csak idő kérdése.

Fotó: Horváth Balázs

B.A.