Helyi Hírek Helyieknek
SZOMBATHELY ONLINE
VAS MEGYE HÍRPORTÁLJA

H i r d e t é s

Főoldal Szombathely hírek Archívum E-mail Fórum

Partnereink:
33_20060620124615_597.jpg
Új nyolcosztályos gimnázium várja tanulóit Szombathelyen
Nyolc év múlva már kiállíthatják az első érettségit Szombathely új nyolcosztályos gimnáziumában. (Fotó: martinus.hu)
Nyolc osztályos gimnáziumot indít a szombathelyi Brenner János Nevelési Központ. A képzés már jövő szeptemberben megindul az intézményben.
Englert Zsolt, a Brenner János Nevelési Központ igazgatója a december 2-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a 2012/2013-as tanév során a jelenlegiek mellett egy ötödik osztályt fognak indítani, ahová 30 diákot vesznek majd fel. A többi évfolyam ezután felmenő rendszerben fog bekapcsolódni, az új rendszer első érettségijét pedig nyolc év múlva tudják megtartani. A nyolcosztályos gimnáziumba olyan diákok jelentkezését várják, akik jó képességűek és akarnak is tanulni. Az igazgató hozzátette, hogy az intézményben kollégiumi férőhely is a tanulók rendelkezésére áll, így nem csupán Szombathelyen, hanem az egyházmegye egész területén megnyílik a lehetőség a fiatalok számára.

szom2.jpg

Englert Zsolt, a Brenner János Nevelési Központ igazgatója (Fotó: martinus.hu)

A Brenner János Nevelési Központot három éve, 2008-ban nyitották meg a püspöki alapítású általános iskola és az egyházmegyei óvoda összevonásával. A diákok amellett, hogy gimnáziumi végzettséget szereznek, a keresztény értékrendnek megfelelő oktatási intézményben tölthetik el mindennapjaikat - fűzte hozzá Englert Zsolt.

-W-




Internet Szótár

 




Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő
Hirdetés: