Nem biztonságos a közlekedés Jákon?

Nem tartja elég biztonságosnak a jáki közlekedést a Jákiak Jákért civil szervezet. Véleményük szerint forgalomlassító szigetre, rámpára, gyalogátkelőhelyre is szükség lenne még a teleülésen.

Mióta megnőtt az autós forgalom a Vas megyei községben, a forgalmi helyzet egyre aggasztóbb. Ez az elmúlt 15 évben alakult így, korábban nagyobb volt a nyugalom.

A Jákiak Jákért egyesület képviselői szerint mindennapos probléma a gyerekeknek eljutni az óvodába, iskolába a település több részén. Gondot jelent az Újperinthez közelebbi szakaszon, a 8707.számú út mellett élőknek is busszal, gyalog vagy autóval közlekedni a faluban.

A jáki szervezet forgalmirend-változást kér, s május 2-án levelet írtak a Magyar Közút NZrt. Vas Megyei Igazgatóságának. A válasz meg is érkezett, ám érdemi változás nem történt és nem jelent megoldást a problémára – írta meg a vaol.hu.

Nehéz átjutni a forgalmas úton Jákon

Nehéz átjutni a forgalmas úton Jákon

Amennyiben Jákra érve a lakótelepi részen balról három utcán túljut az ember, az út kanyarodásánál nehezen lehet kijönni a telkekről, mivel jóformán rögtön szembetalálják magukat a közlekedő kocsikkal.

A civil szervezet azt kérte, tegyék kijjebb a települést jelző táblát, mert úgy az autósok 50 km/órával haladnának. Ennek ellenére májusban 70-es sebességkorlátozó tábla került ki két helyre Jákon.

A buszmegállóból ugyancsak nehezen lehet átkelni a lakótelep irányába, s nem könnyíti a helyzetet, hogy a felnőttek mellett sok gyermek száll le ott – írta meg a vaol.hu.

Mint a Jákiak Jákért szervezet tudatta, Újperintben kialakítottak gyalogátkelőt, de Jákon nem, pedig a forgalom ugyanolyan. A Közútkezelő arra hivatkozott válaszlevelében, hogy a község Szombathely felőli oldalán családi házak csupán a lakott terület tábla után keleti oldalon épültek, s a „lakott terület kezdete és vége KRESZ-táblákat csak akkor lehet elhelyezni, ha a szakasz teljes hosszában közvilágítást és járdát is építenek.”

Márpedig a lakók szerint - Jákon 2600-an élnek - a helyzet „katasztrofális”, s mielőbb megoldásra van szükség. Csodának tartják, hogy nem történt még baleset az érintett részeken.

Szemes István polgármester, aki jelen volt az egyeztéseken, elmondta: a helyszíni szemle után kerültek ki 70-es táblák – a falu azonban küzdeni fog a helyzet megoldásáért. Az iskolánál nemsokára építenek gyalogos-átkelőhelyet, s tanulmánytervet készíttetnek, hogy ugyanilyet az óvodánál is kialakíthassanak – adta hírül a vaol.hu.

A civil szervezet megvárja, hogy mit tesz saját hatáskörében az önkormányzat, ám ha változás nem történik, szeptember–októberben újra panaszt nyújtanak majd be.

Fotó: Unger Tamás

B.A.