Vas megye

Vas megye: előretervezést és vásárlást ajánlanak a gazdáknak

Vas megye: előretervezést és vásárlást ajánlanak a gazdáknak

Sok mezőgazdaságban dolgozó ember áll sorban szorongva a növényvédő szereket forgalmazó cégeknél – a szakemberek azt javasolják nekik, tervezzenek és vásároljanak előre.

A koronavírus-járvány nincs tekintettel a gazdákra sem – a kártevők pedig ettől még megtámadják a növényeket.

A mezőgazdaságban dolgozók ezért most óriási mennyiségekben vásárolják fel a növényvédő szereket, ugyanis az ágazat importra szorul – s nem tudni, meddig lesz mód arra, hogy külföldről vásároljunk.

A helyzet minden nap változik, a magyar ipar pedig nem készít elegendő növényvédő szert. Akik tehát eddig halogatták a beszerzést, most kellemetlen helyzetben lehetnek – írta a vaol.hu.

Előretervezést javasolnak a gazdáknak Vas megyében

Előretervezést javasolnak a gazdáknak Vas megyében

Közben a felvásárlási árak esnek, nem így az importanyagok ára. Bevétel aligha lesz annyi, mint egy normális évben, de költeni ugyanannyit költenek a gazdák – vázolta a helyzetet Horváth Zoltán csepregi gazdálkodó.

Gondot okoz, hogy számos növényvédő szer nem is érkezett meg - mondta Pusztavámi Márton, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas megyei szervezetének elnöke. Hozzátette: ugyanolyan hatóanyagú alternatív szerekre van szükség. Az áreséssel kapcsolatban pedig kérdéses, lesz-e változás az aratás idejéig.  

A felmérhetetlen károk miatt a kamara már javasolta a kormánynak, teremtsék meg a hazai tárolókapacitást, a magyarországi feldolgozás módjait – tudatta a vaol.hu.

A gazdák természetesen továbbra is tehetik a dolgukat, hiszen a kártevőket nem érdekli, van-e koronavírus-járvány vagy sem – tette hozzá Pusztavámi.

Az egyik legnagyobb forgalmazó cég kereskedelmi vezetője, Torma Sándor elmondta: korábban másnapra megérkezett, ha rendeltek valamit, most a termékekre 2 hetet vártak. A gazdák a vásárlásokkal arra törekszenek, hogy legalább a tavaszi szezont végigcsinálhassák. Tehát sokkal tudatosabb gazdálkodásra van most szükség, végig kell csinálni a szezont, hogy legyen mit enni. Nem tudni ugyanis, lesz-e utánpótlás vagy sem – írta meg a vaol.hu.

B.A.