Virágszőnyeg borítja majd a körmendi Dobogóerdőt

Tavaszi tőzikéből lesz valóságos virágszőnyeg a Dobogóerdőben – a tavaszt hozó növény már most nyílik, de nem szabad leszedni, ellenben helyben bárki megcsodálhatja a virágrengeteget, melynek értéke 50 milliárd forint.

Hamarosan nagyértékű virágszőnyeg alakul ki a körmendi Dobogóerdőben. A tavaszi tőzikéből máris milliónyi hajtott ki és nyílik – ezeket a virágokat azonban nem szabad leszedni, csupán a helyszínen lehet gyönyörködni bennük.

A Dobogóerdő déli oldalán már szépen fehérlenek a virágok, ugyanis azt előbb éri a nap, de nemsokára az északi oldal is „megtelik”. A hagymás növényeknek igen jól jön, hogy tavasszal még nincsenek lombok a fákon, s a napsugarak előbb elérik a földfelszínt – tudatta a vaol.hu.


A tőzikék várhatóan szőnyeget formáznak majd a Dobogóerdőben, így nem túlzás, hogy egy 50 milliárdos értékű virágtenger borítja majd a helyet.

Az Őrségi Nemzeti Park szakemberei szerint több mint 10 millió tőzike él a Dobogóerdőben, s szálanként 5 ezer forintra becsülik értéküket – adta hírül a vaol.hu.

A virágokat természetesen óvják, védik, de a hangsúly inkább azon van, hogy a látogatóknak, gyerekeknek szakvezetést adnak, így mindenki tisztában lehet azzal, mennyire értékes növények között járkál.

A tőzike és a hóvirág egyaránt európai uniós egyezmény alapján tartozik a védett növények közé – írta meg a vaol.hu.

B.A.