Biokampány Szombathelyen
Az egészséges életmódot, a bio-, és naturtermékeket népszerűsíti, próbálja meg széles körben ismertté tenni az a sikeres szombathelyi pályázat, amely közel 21 millió forintos támogatással valósulhat meg.
Egymástól függetlenül gazdálkodó agrárvállalkozóknak, őstermelőknek és turisztikai szolgáltatóknak segíthet a projekt a piackeresésben. Az ökotermékeket nehéz eladni, de az értékesítési nehézségeken talán segít a hálózati együttműködés. A falusi turizmus szálláshelyein ökopolcokat állítanak majd fel, ahol pl. mangalicasonka vagy szőlőmag-őrleményből sütött pogácsa, esetleg helyi palackozású ásványvíz is helyet kap.
A 21 millió forintos támogatást és az 5 millió forintos önrészt arra használják majd fel Szombathelyen, hogy a termékek és szolgáltatások eljuthassanak a szombathelyi lakosokhoz, de megismerkedhessenek vele a szombathelyi térségbe látogató vendégek is. A pályázat elnyerésével egyidőben megérkezett a 40%-os előleg, amely megkönnyíti az indulást.
A szombathelyi térség egyetemeit is bevonná a hálózatba a Nyugat-Dunántúli Ökoklaszter, de partneri hálózatát más irányba is bővítené. Felvennék a kapcsolatot a Muravidékkel, Burgenlanddal és a Csallóközzel is, mert itt is piacot, további vevőket remélnek, és ez újabb lökést adhat a szombathelyi térség turisztikai fejlődésének.
Forrás: www.tvszombathely.huSzombathely Online: www.szomon.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
