Felújítják a szombathelyi felüljárót a Zanati úton - Szombathely

Szombathely - Épül a Zanati úti felüljáró Szombathelyen. A négy részből álló híd első elemét június 23-án éjjel emelték ki, most éppen festik. Jövő héten, szombaton a második berendezést újítják fel.
A műszaki felülvizsgálat és rekonstrukció azért szükséges, mert 1990-ben ellenőrizték utoljára az építményt.

Most még járnak a vonatok a Zanati úti felüljárón. Július 21-én azonban ismét szünetel a vasúti-, és a közúti forgalom, hiszen újabb hídszerkezetet cserélnek a szakemberek. A rekonstrukció három hete kezdődött, akkor egy speciális fekvő daru segítségével az első, közel 13 méteres elemet emelték ki a négyből. A felújítás ráfér az 1962-ben épült hídra.

Csilléri Béla - osztályvezető, MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Központ
"Fémtisztára fújjuk homokkal, így minden apró hibát látni lehet, utána szép új ruhát kap, és a város jelképe lesz."

A felüljáró zöld lesz. Korábban is az volt, de a legutóbbi, 1990-ben végzett festés óta igencsak megkopott a szín. Az építési munkák végén, amikor a megújított hídszerkezeteket visszaemelik a helyére, korlátozás várható éjszaka a vasúti és a közúti forgalomban.

Forrás: www.tvszombathely.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Felújítják a szombathelyi felüljárót a Zanati úton - Szombathely- Szombathely

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szombathely városról!

Szombathely linkajánló: szombathelylink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: http://www.mconet.biz/; http://www.mconet.hu/