A polgármester nyitotta meg a 12. Savaria Történelmi Karnevált
Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere a tegnapi napon megnyitotta a 12. Savaria Történelmi Karnevált Szombathelyen.
A karneváli menet csütörtökön a Fórum színpadhoz vonult, ahol dr. Puskás Tivadar köszöntötte a karneváli közönséget. Hangsúlyozta, nagyon örül, hogy itt Savariában időutazásra hívhatják a városlakókat, s az ide érkező vendégeket.
A megnyitóbeszédet követően a Vesta – szűtek tüzet csiholtak, amelyet a polgármester által gyújtott tűzzel egyesítve a Vesta- templomban helyeztek el.
A fesztiválról:
A római alapítású Savaria polgárai invitálják önöket egy fergeteges jelmezes karneválozásra augusztus 26. és 28. között. A szórakoztató programokról gladiátorok, íjászok, kelta harcosok, a római légió katonái, középkori bajvívók, tűzzsonglőrök, gólyalábasok, artisták és zászlóforgatók is gondoskodnak. A Karneválszínház szívderítő színpadi és utcaszínházi előadásai mosolyt csalnak az arcokra.
A Savaria Történelmi Karnevál Közép-Európa legnagyobb historikus fesztiválja, amely Savaria történelmi múltjának felelevenítése mellett izgalmas zenei koncertekkel, történelmi játékokkal, vásári forgataggal, kézműves vásárral, rabszolgavásárral, jelmezes felvonulással, gyerekprogramokkal és gasztronómiai élményekkel is várja a látogatókat.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesz Jelmezes Felvonulás, Karneválszínház, Borok Utcája, Művészetek Utcája, Mediterrán Udvar, Keleti Udvar, Öreg Város Vására és a gyerekeket a Kalandvár várja.
A gasztronómiai kínálatban a legjellegzetesebb magyar ízek mellett, megismerkedhetünk a különféle nemzetek konyháival, sültekkel, pecsenyékkel, kemencés pékárukkal és a teljesség érdekében mindezeket a legkiválóbb borokkal és pálinkákkal kísérhetjük.
Forrás: szombathely.hu
-kt-