A szabad utazás kedvez a bűnözésnek
Schengeni-egyezményhez fűződő gyakorlati tapasztalatokról tartott előadást tegnap Otto Gruber, az osztrák belügyminisztérium bevetési osztályának főfelügyelője, a jelenlevők nagy örömére magyarul.
- Ausztria az unió negyedik bővítésekor, 1995-ben csatlakozott a közösséghez, majd 97-ben a Schengeni-egyezményhez is. A politikusok számára a dokumentumok aláírásával egy feladat lezárult, számunkra, a végrehajtó szervek számára azonban új szakasz kezdődött, mondta. Az unió külső határainak védelmére való felkészülés jegyében mintegy 3000 fiatalt vettünk fel 1994-ben a határcsendőrség állományába. Magyarország csatlakozása az unió külső határainak kelet felé tolódását vonja maga után, a határ védelmi feladatait pedig Ausztriában az igényeknek megfelelően, kisebb létszámmal kell majd ellátni a jövőben. Májustól a csendőrség és a rendőrség egy szervezetet alkot majd, ami komoly kihívás elé állít bennünket, külö- nösen az átszervezés területén. Kiemelt célunk, hogy gondoskodjunk a határcsendőrségnél szolgálatot teljesítő, mintegy 3000 fiatal szakember kiegészítő szakmai képzéséről. Ez jelenleg is folyamatban van, az átképzés eredményeképpen pedig a nyár végére várhatóan teljesen kiképzett szakemberként állhatnak majd a rendőrség szolgálatába. A Schengeni végrehajtási egyezmény infrastrukturális fejlesztéseket is kívánt tőlünk: 39 kirendeltséget és 31 átkelőt kellett felújítani, amelyekre a jövőben várhatóan nem lesz szükség - mondta a szakember. Majd kiemelte:
- Tudomásul kell venni, hogy az utazás szabadságának a bűncselekményekkel szembeni fokozott fellépéssel kell párosulnia. Az illegális határátlépés számának drasztikus növekedése is ezt igazolja. Míg 1993-ban mintegy 2000 személyt tartóztattak fel az osztrák határon, addig 2003-ban 45 ezer volt ez a szám - hangzott el. Az embercsempészet technikája is változik: míg korábban kis csoportok, manapság inkább 15-20 fős „társaságok“ kísérlik meg a határon való átjutást, sokszor életveszélyes módon, például vékony drótokkal vagonok aljára kötözve. Az infrastruktúra fejlődése szintén a változás útjára tereli a határsértőket: manapság egyre többen, a határsértők több mint fele választja a közutat a zöld határon való, sokszor keserves bujkálás helyett.
Otto Gruber arra a kérdésre, hogy mit tanácsolna magyar kollégáinak a schengeni tapasztalatokat alapul véve, elmondta: nem merne tanácsokat osztogatni jól képzett magyar kollégáinak, akik komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a határvédelmi munka terén - utalt a vasfüggöny lehullása előtti idő- szakra is. Egyet azonban mégis megjegyeznék, mondta, ez pedig a szakképzés fontossága. Ebben nemcsak Ausztria, de Hollandia és Németország is partnere Magyarországnak. Működik a tapasztalatcsere, szakmai, nyelvi tanfolyamokon és ad hoc módon szervezett, határokon átnyúló kurzusokon, csereprogramokon vehetnek részt a kollégák, például a bűn-üldözés területén - tette hozzá.
www.vasnepe.hu