"Adj egy fél napot a városodnak"

Ezzel a szlogennel hirdette meg idén a város tisztasági napját Szombathely, derült ki egy mai sajtótájékoztatón.
Végül is igazuk van: Fogjunk össze, s csináljunk végre rendet magunk után!

A várostakarító akció idei célja elsősorban az, hogy a patakok medrét megtisztítsák a fás szárú növények maradványaitól, s megszüntessék a lakótelepek környékén létrehozott illegális szemétlerakókat. A március 20.-ára meghirdetett várostakarítást a Városfejlesztési Bizottság, a Szombathelyi Szépítő Egyesület és a Környezetvédelmi Bizottság közösen szervezi, ám a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közreműködésére is számítanak. Mint a szervezők képviselőitől megtudtuk, az összefogásnak elsősorban anyagi okai vannak.

Az akció egyébként nem új keletű, tavaly áprilisban több mint száz városlakó gyűlt össze nyolc helyszínen, hogy megtisztogassák lakókörnyezetüket. Idén még több körzetben még több tenni akaró polgárt várnak, akiknek munkáját a Városgazdákodási Kft fogja segíteni. A cég biztosítja a vállalkozó szellemű munkások védőfelszerelését, s a műanyag zsákokat, valamint gondoskodik arról is, hogy a délelőtt összegyűlt hulladékot még aznap elszállítsák a szeméttelepekre.
Mint a megyeszékhely első embere, dr. Ipkovich György hangsúlyozta, a fél napos várostakarítás lényege, hogy a polgárok együtt tegyenek lakóhelyük tisztaságáért, s annak megőrzéséért.

A szervezők március 12-ig, délelőttönként várják a 15-20 fős csoportok által kijelölt vezetők jelentkezését, de a határidőket rugalmasan kezelik.
A takarítási nap egyébként már része az általános tavaszi nagytakarításnak, amennyiben az időjárás is engedi a Városgazgálkodási Kft munkásai rövidesen elkezdik mosni a buszvárókat, lefestik a hulladékgyűjtőket és több alkalommal is lomtalanítást végeznek. Idén a különböző városrészekben összesen öt alkalommal szervezik meg a népszerű akciót.

Fontos!
A szervezők a lebonyolítás könnyítése érdekében kérik, hogy a résztvevők lehetőség szerint csoportokban jelentkezzenek a Városgazdálkodási Kft Köztisztasági részlegénél (Tel.: 30/9693-054), létszám, szemét gyűjtési terület, valamint kapcsolattartó személy megjelölésével. A munkákhoz igény szerint zsákokat, kesztyűket biztosítanak. A Városgazdálkodási Kft gondoskodik az összegyűjtött hulladékok elszállításáról és elhelyezéséről.

Nyugat.hu