''Az 1,7 milliárd nem Szombathely város pénze!'' - Veszélyben a szombathelyi színház

Az elmúlt időszakban tett kijelentések a HEMO átalakítására szánt pénz felhasználásáról a színház ellen fordíthatják a közönséget - mondta ma egy sajtótájékoztatón Jordán Tamás. A szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója szerint ezt el kell kerülni, mint ahogy azt is, hogy elhalasszák a HEMO átalakítását.

A színház folyosóján tárolják az előadásokhoz szükséges kellékeket. De nincsenek jobb helyzetben a bútorok sem. Azokat egy konténerben, az udvaron raktározzák.

És ez csak két körülmény, ami miatt a színházban úgy érzik: méltatlan körülmények között, de ennek ellenére is zokszó nélkül végezték munkájukat. Tették ezt annak reményében, hogy 2010 őszén már egy felújított, a közönség és a színészek igényeit is kielégítő épületbe költözhetnek. A HEMO átalakítására kapott is pénzt a város, amit azonban most, a nehéz gazdasági helyzetben másra költenének.

Jordán Tamás - igazgató, Weöres Sándor Színház, Szombathely
"Ez a pénz arra való, hogy színháza legyen Szombathelynek. Ezt a pénzt azért kapta."

Jordán Tamás színházigazgató szerint a közvéleményt is félrevezethetik az elmúlt napokban adott nyilatkozatok az átalakításra szánt 1,7 milliárd forinttal kapcsolatban és a színház ellen fordíthatják. A város vagy az átépítésre költi a pénzt, vagy visszaadja, mondja az igazgató.

Jordán Tamás - igazgató, Weöres Sándor Színház
"Ez nem Szombathely város pénze. Ezt a központi költségvetés tartalékából adta a kormány, arra a célra, hogy a HEMO-ból színház legyen. A város nem költheti másra. Ez egy célzott pénz."

Jordán Tamás elmondta: abba már beletörődtek, hogy a Március 15-e téren nem lesz színház, most attól tartanak, hogy a HEMO átalakításától is elesnek.
Senki nem akarja elvenni a pénzt a színháztól, mondja Molnár Miklós, a Gazdasági Bizottság elnöke.  Szombathelynek átmenetileg lenne szüksége erre a pénzre, ha adott esetben napi fizetési problémák merülnének fel, amíg nem sikerül hitelt kapni a bankoktól. 2010-ben természetesen visszapótolnák ezt az összeget. A  HEMO átalakítása emiatt nem késne, mivel idén csak kis összeget kellene kifizetni a felújításra.

Molnár Miklós - elnök, Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
"2009-ben csak kis felhasználás lesz, 1-200 millió forint és 1,5 milliárdot be lehet vonni működési célra, hiszen a beruházás pénzügyileg 2010-ben igényel pénzügyi forrásokat."

A tervek szerint év végéig kiköltözik a színház a HEMO-ból, és ezt követően kezdődhetnek meg az átalakítási munkálatok. 2010 őszén az új évadot már a felújított színházépületben kezdené meg a társulat.



Forrás: www.tvszombathely.hu

Szombathely Online: www.szomon.hu



Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Szombathely