Bálozott a megye

Pars Krisztián lett az "Év Vasi Embere" 2008-ban. Az olimpiai ezüstérmes szombathelyi kalapácsvető elismerését a szombati Megyebálon jelentették be.
Az újév első báljára elsősorban közéleti személyiségek, intézményvezetők váltottak jegyet. A megyebálon a Bon Bon, a Spektrum zenekar muzsikájára táncoltak a bálozók. Az est díszvendége dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke volt.

Szombathely - Egy pálinkásüvegbe zárt tüzes korttyal köszöntötték a megyebálra érkező urakat az idei megyebálon, a hölgyeket ezúttal nem illatos ajándékkal, hanem egy parkettre csalogató táncrenddel lepték meg a szervezők. Az esten charleston, swing, bécsi keringő és a disco zenés-táncos stílusvilágába kalandozták el az újévi bálozókat.

Kovács Ferenc- elnök, Vas megyei Közgyűlés, Szombathely
"Vas megye büszke lehet az értékeire, a hagyományaira, amely az itt élő népek kultúrájából ered."

Idén tíz jelölt közül választották ki a tavalyi év vasi emberét. Az elismerést Pars Krisztián kapta, az átadó ünnepségen dr.Hegedűs Csaba, a Vas megyéből elszármazott olimpiai bajnok köszöntötte a sportolót. A megjelentek pedig néma főhajtással emlékeztek a napokban elhunyt dobópápára.

Dr. Horváth Boldizsár - elnök, Vas Megyéért Egyesület, Szombathely
"A bizottság bölcsen döntött, mikor egy sportoló kapta a díjat. Igen sajnálatos, hogy a mesteredző Németh Pál nemrég hunyt el."

Pars Krisztián - olimpiai ezüstérmes kalapácsvető, Szombathely
"Valahol egy pótpapát vesztettem el, 11 éve ő volt a második apukám, nagyon sok időt töltöttünk el együtt és egy fontos embert vesztettünk el, nemcsak én, hanem az atlétika is."

A megyebálról készített hosszabb összeállítást szerda este a Híradó után tűzi műsorára a Szombathelyi Televízió.

Forrás: www.tvszombathely.hu

Szombathely Online: www.szomon.hu
Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Szombathely