BAUMAG: se pénz, se szavazati jog
A BAUMAG szövetkezet üzletrész-tulajdonosait levélben értesítették arról, hogy - egy esetleg összehívandó közgyűlésen - nincs szavazati joguk.
Demonstrációsorozatuk részeként Balázs László ügyvezető elnök budapesti háza előtt tiltakoztak szerdán a szövetkezet október óta ki nem fizetett kisbefektetőinek képviselői. Szinte ezzel egy időben a BAUMAG levélben értesítette a károsultakat arról, hogy az értékpapírokhoz fűződő jogok megilletik őket, mint külső üzletrész-tulajdonosokat, de szavazati jog nem.
- Eddig úgy tudtuk, hogy van szavazati jogunk, ezért is lepődtünk meg, amikor olvastuk a levelet, amelyen egyébként se aláírás, se pecsét nincs - mondta el lapunknak Bokor- né Noha Mária, a szövetkezet vasi károsultjainak szóvivője.
- Állítólag közgyűlést akarnak összehívni április 28-ára, de szavazati jog nélkül mit is kezdhetnénk ott? A levelek utalnak arra, hogy a szövetkezet leányvállalatainak egy részét, részben vagy egészben, elsősorban szövetkezeti üzletrészek beszámításával értékesítik, illetve kivezetik a piacról. Elkészült az értékesítési terv is. Az eladásra meghirdetett vagyontárgyak, termékek, jogok áfás összértéke közel 104 milliárd forint. Ebből az üzletrészek beszámítására szánt összeg értéke 83 milliárd forint. Bokorné Noha Mária ezt így kommentálta: - Akkor hol a hiba, mi a gond? Hiszen a kifizetendő összeg „csupán“ mintegy 40 milliárd forint.
A károsultak mindaddig demonstrálnak vasárnap délutánonként a Parlament előtt, amíg hivatalos értesítést nem kapnak arról, hogy valójában mi is történt. A vasi kisbefektetők pedig hétvégenként a szombathelyi Fő téren szoktak összegyűlni (legközelebb szombaton 10 órakor találkoznak), hogy megbeszéljék közös dolgaikat, most éppen azt is, hogy ki-ki egyénileg, írásban válaszoljon, illetve tiltakozzon a szövetkezettől most érkezett levélre.
A Szombathelyi Rendőrkapitányságon március elsejétől tegnapig negyven újabb BAUMAG-károsult tett feljelentést, tudtuk meg Szalai Ferenctől, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.
Vas Népe