Becsengettek
Czeglédy Csaba alpolgármester az ünnepségen elmondta: idén 12 iskolában mintegy 100 millió forintot költöttek karbantartásra és felújításra, de uniós forrásból is megszépült két intézmény. Az ünnepi műsort követően a gyémánt-, vas-, és rubin emlékdiplomákkal ismerték el a legalább 60 évvel ezelőtt diplomázott pedagógusokat.
Ez pedig már az idei tanév első napja. Szinte minden újdonsült iskolást elkísérte anyukája vagy apukája az iskolákba. A Bercsényiben is tanévnyitóval indult a nap. Volt akinél eltörött a mécses, de a kezdeti izgalmak után ezek a harmadikos fiúk már a nyári élményeiket mesélték egymásnak.
Az ünnepségen elismerésben is részesült az iskola. "Együtt a környezetvédelemért" vándordíjat és 50 ezer Ft-ot kaptak munkájukért. Az integrált oktatás megvalósítáásért is sokat tesznek a tanárok.
Fokiné Rácz Ilona - igazgató, Bercsényi Miklós Általános Iskola, Szombathely
"Ebben az új tanévben 441 tanuló van."
Az ünnepség után a végzősök kísérték a 47 elsőst a tantermekbe. A középiskolákban is elindult a tanév. Annamária most kezdi a kilencedik osztályt, de már határozott elképzelései vannak a jövőjével kapcsolatban.
Volper Annamária
"Én a kereskedelmi, marketing szakra jelentkeztem, mert ezen a területen szeretnék a későbbiekben dolgozni, mert ajánlották, hogy ez egy nagyon jó szakma."
Mától 629 első osztályos kisdiák és 1660 középiskolás ült iskolapadba Szombathelyen. A tanév idén 182 napig tart.
Forrás: www.tvszombathely.hu
Szóljon hozzá a Szombathely - fórumon!
Szombathely Online még több hírrel : www.szomon.hu