Bezárnak az oltópontok
Aki később mégis kérné az új influenza elleni szert, keddenként délelőtt az ÁNTSZ nemzetközi oltási tanácsadójában az eddigi feltételek szerint megkaphatja azt. A házi- és üzemorvosoknál továbbra is kérhető a vakcina.
A vakcina beadása viszont nem áll le. Azok viszont, akik nem jogosultak az ingyenes ellátásra hosszabb ügymenetre számíthatnak. A szakemberek azt mondják, még nem csengett le a H1N1 járvány. Tavasszal a felmelegedéssel újabb betegséghullámra lehet számítani.
Az oltóközpontokban azokat várták, akik csak térítés ellenében kaphatták meg a védőoltást, és egy-egy helyen egy orvos és egy asszisztens működött közre, ők az oltóközpontnak kijelölt intézmények munkatársai voltak. Az oltásért elkért díj is helyben maradt, azonban a védőoltással el kellett számolnia az intézménynek.
Csak átmenetileg zárnak be az oltópontok - Csütörtökön átmenetileg bezárnak az oltópontok - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter. Korábban úgy lehetett tudni, hogy az oltópontok bezárása végleges, Székely szerint a központokat újra lehet indítani, ha megnő az érdeklődés.
Bár az év elején némileg csökkent a megbetegedések száma, ez nem jelenti, hogy befejeződött az újinfluenza-járvány - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter a nemrég befejeződött sajtótájékoztatón. A múlt héten 15 400 beteg fordult influenza-szerű tünetekkel orvoshoz, eddig 112 ember halt bele a betegség szövődményeibe. Bár az oltópontokat átmenetileg bezárják, az influenza elleni védőoltás továbbra is elérhető.A korábbi trendeknek megfelelően a betegek nagy része, 68 százaléka 34 éven aluli. Eddig 353000 főt kezeltek influenzával, 338-an szorultak gépi lélegeztetésre, 550-en kerültek intenzív osztályra a betegség miatt. Ezek az arányok megfelelnek a nemzetközi trendeknek: a világon eddig százmillió influenzás beteget regisztráltak. A beoltottak száma eléri a hárommilliót, az átoltottság pedig közel harmincszázalékos. Ezzel Európai Unióban a negyedik helyen állunk, csak három skandináv ország előz meg minket.
Az oltóközpontok listája megtalálható a www.eum.hu internetes oldalon "Rendkívüli oltóközpontok" címszó alatt.
Forrás:www.tvszombathely.hu
Szóljon hozzá a Szombathely - fórumon!

Szombathely Online még több hírrel : www.szomon.hu