Családi nap zenével, tánccal, színházzal
Hangversenyteremmé, bábszínházzá, tánctérré és kézműves foglalkoztatóvá változott szombaton délután a Fő tér. Első ízben rendezték meg a Hang-Tér-Kép címet viselő programsorozatot.
Amelyből a jövőben akár egy koprodukciós kisfesztivál is kerekedhet - legalábbis a szervezők szándéka, no meg a közönség fogadókészsége szerint. A szombati családi programkavalkádra több százan voltak kíváncsiak.
Telt ház volt a bábosok ökrösszekere előtt rögtönzött nézőtéren, és telt ház volt a szimfonikusok Muzsika és játék - zenés családi vetélkedőjén.
Enger Tamás
"Nagyon tetszik. Örülünk, hogy ilyen van."
Acsádi Veronika
"Én úgy szeretem, hogy kijött ide a zenekar! A babával nem tudok koncertterembe járni, pedig nagyon szeretjük ezt a műfajt. Az ötletgazdát üdvözlöm."
Zsófibaba igazi műkedvelőként élvezte Haydn-t és Mozartot. A nézők pedig nem csak élményekkel gazdagodhattak: a komolyzenei kérdésekre jól válaszolók a szimfonikusok CD-jét kapták. A szervezők a Fő téri évadnyitóval többek között azt is szeretnék elérni, hogy minél többen látogassák előadásaikat, koncertjeiket, szakköreiket, azaz programjaikat.