Csendes, mégis zajos város Szombathely

Szombathely is bár zajos város, az országos átlagnál azonban jobb a helyzet.
A legnagyobb problémát természetesen itt is az autók jelentik, főleg a centrumban, ahol számos főútvonal találkozik. Mivel néhány szakasz még hiányzik a megyeszékhelyt elkerülő körgyűrűből, naponta többszáz kamionnak és teherautónak kell érintenie a belvárost, lassítva az amúgy is döcögő forgalmat. A Környezetvédelmi Felügyelőség ugyan forgalommal kapcsolatos zajmérést csak akkor végez, ha lakossági bejelentés érkezik, a szakemberek azt megerősítették, hogy egyes utcákban időnként elviselhetetlen a zaj. A helyzet akkor sem fog teljesen megoldódni, ha megépül a körgyűrű utolsó üteme, hiszen a városban korlátozott az utak áteresztőképessége, és nincs lehetőség újabb sávok kialakítására. Akadnak utcák, ahol olykor-olykor úgy érzi az ember, mintha a fővárosi csúcsforgalomban vezetne: Szombathely egyik legforgalmasabb és természetesen legzajosabb kivezető útján, a Zanati úton előfordul, hogy a 2 kilométeres szakaszt 30-40 perc alatt lehet csak megtenni. Az út környékén élők nemcsak emiatt zajongnak az utóbbi időben, hanem amiatt is, hogy tőszomszédságukban működik a város legnagyobb üzeme, egy fafeldolgozó.

www.nmedia.hu