Döntés panel-ügyben Szombathelyen

Többszáz szombathelyi lakás vár még felújításra a panelprogram keretében. Rendkívüli közgyűlésen döntöttek tegnap arról, hogy milyen módon járul hozzá az önkormányzat az egyharmados rész biztosításához.
A képviselők az előterjesztett három javaslat közül egyiket sem találták megvalósíthatónak, ezért egy olyan változatot fogadtak el, amely a város számára vállalható lesz a nehéz költségvetési helyzet ellenére is.

A jövőben a szombathelyi önkormányzat adóstársként venne részt a panelprogram pályázatain. Ez azt jelenti, hogy a lakók igényelnék a felújítási költség 2/3-át a bankoktól, és ennek felét az önkormányzat számukra visszafizetné. A lakásszövetkezetek nem zárkóznak el az új konstrukciótól, de egységes álláspontot akarnak kialakítani. Molnár Miklós, a Gazdasági Bizottság elnöke egy sajtótájékoztatón azt fejtette ki, hogy ez a megoldás a szombathelyi panelprogramban résztvevők számára semmiféle hátránnyal nem járna, mivel az önkormányzat ingatlanfedezettel vállalna kezességet a ráeső rész kifizetésére.

A szombathelyi képviselők nagy többséggel fogadták el ezt a megoldást azzal a kitétellel, hogy az önkormányzat a lakásszövetkezetek képviselőivel együtt azonnal kezdjenek tárgyalásokat azokkal a pénzintézetekkel, amelyek hajlandóak ilyen formában finanszírozni a panelprogramot. Ez a konstrukció más városokban, így például Kazincbarcikán is működik.

A szombathelyi önkormányzat számára komoly előnyt jelent, hogy a panel programra nem egyösszegben kell felvenni magas kamatozású hitelt, hanem akár 5-10 éves futamidővel fizethetik vissza a lakók által felvett kedvezőbb kamatozású kölcsönt. Amennyiben akár a bankok, akár a lakásszövetkezetek miatt nem sikerül a következő héten megállapodásra jutni, akkor elképzelhető, hogy újabb rendkívüli közgyűlést hívnak össze, mert a pályázati határidő szeptember 30-án lejár.

Forrás: www.tvszombathely.hu


Szóljon hozzá a Szombathely - fórumon! MCOnet Fórum - Szombathely

Szombathely Online még több hírrel : www.szomon.hu