Elektronikus tanévnyitó – újabb e-Magyarország pont Szombathelyen
"Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter adta át ma délelőtt ünnepélyes keretek között a Váci Mihály Általános Iskolában városunk 15. e-Magyarország pontját, amely egy hármas összefogás eredményeként valósult meg.
Először az iskola diákjai kedveskedtek rövid műsorral, majd Abajkovics Péter városi képviselő, az Informatikai Bizottság elnöke köszöntötte Kovács Kálmánt és a megjelenteket, átadva a szót a miniszternek, aki bevezetőjében ecsetelte a világháló jelentőségét és fontosságát a világ megismerésében, valamint országunk megítélésében, hiszen ezeket a pontokat a külföldiek is használják. Az oktatásban pedig felbecsülhetetlen értéket jelent az Internet-használat. Külön örömét fejezte ki, hogy olyan iskolában van, ahol kisebbségi (horvát) oktatás is folyik."
Forrás: www.szombathely.hu
Forrás: www.szombathely.hu