Életmentésre tanítják a szombathelyieket

Újraélesztési tanfolyamokat tartanak a jövő évtől Szombathelyen. Az önkormányzat tervei szerint a vasi megyeszékhely lakóinak közel harmada sajátíthatná el az életmentő mozdulatokat.
Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a város legutóbbi közgyűlésén kiemelte, hogy a program célja lehetőség szerint elkerülni a munkahelyeken, közterületeken, sportolás közben, illetve más helyzetekben bekövetkezett hirtelen szívhalált. A projektbe bevonnák az iskolák tanulóit és dolgozóit, a közhivatalok munkatársait, valamint tűzoltókat, rendőröket, sportolókat és a különböző üzemek dolgozóit is. A tervek egy nyitórendezvény megszervezéséről is szólnak, melynek során 120 diák egyszerre sajátíthatná el az életmentő mozzanatokat. Később további tízezer fiatal kapcsolódna be a programba, köztük általános és középiskolás tanulók, továbbá egyetemisták, a felnőttek számára pedig az év egészében szerveznek majd képzéseket.

szom2.jpg

Cél, hogy a fiatalok és a felnőttek is elsajátítsák az életmentő mozzanatokat

A projekt megvalósításához 120 darab gyakorlóbábu beszerzésére van szükség, de készülni fog egy oktatófilm is, mely tovább segíthet az újraélesztési fogások elsajátításában. Az önkormányzat a célok elérére támogatókat szeretne megnyerni, a remények szerint pedig a kezdeményezés országos szinten követőkre talál majd.

-W-