Fazekas Róbert a diszkoszvetés olimpiai bajnoka - sajtótájékoztató
"Először a mennybe mentünk, majd a pokolra taszítottak bennünket. De hiszem, hogy visszajutunk a mennybe.” - mondta Vida József, Fazekas és Annus edzője.
Nagy tömeg gyűlt össze a szombathelyi Városháza előtt 14 órára, Fazekas Róbert sajtótájékoztatójának kezdetére. Kivetítőn követhették a benti eseményeket. A Házasságkötő teremben sem lehetett egy tűt sem leejteni, amikor belépett az aranyéremtől megfosztott diszkoszvető, edzője és sajtótitkára társaságában.
Dr. Ipkovich György polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd ismét biztosította Fazekast a támogatásáról. Elmondta, hogy Szombathely is csatlakozik a MOB kezdeményezéséhez, melyben kérik a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy vizsgálják meg a leadott vizeletmintát, hogy tisztázódjon, doppingolt-e a versenyző vagy nem. Reményét fejezte ki, hogy bizonyítható lesz a Fazekas ártatlansága.
Pál T. Gábor sajtótitkár Annus Adrián levelét olvasta fel először, amelyben a sportoló kijelenti, hogy őt senki sem fogja meghurcolni. A családját már tönkretették ezzel a WADA-hadjárattal, de ő nem hagyja magát lejáratni, inkább befejezi pályafutását.
Ezután Fazekas Róbert személyesen mesélte el, mi történt hétfőn este és éjszaka: „Azzal kezdődött, hogy megnyertem az olimpiát”. Ezután ecsetelte a doppingvizsgálat embertelen és megalázó módszereit, ami miatt képtelen volt a szükséges mennyiséget produkálni. Majd elismerte, hogy hiba volt otthagyni a helyiséget. Tiszta a lelkiismerete, ő nem doppingolt.
Kérdésekre válaszolva elmondta, tudta, hogy szabályt sért, amikor elhagyja a helyiséget, de azt is mondták neki, hogy a vizsgálathoz elegendő mennyiséget produkált, azt viszont senki (a saját orvosa sem?) mondta neki, hogy katétert lehetne használni…
Forrás: www.szombathely.hu