Fehér Kéményseprők a kilakoltatás ellen

Több-kevesebb sikerrel járt az az MDF-es kezdeményezés, amely a Normális Magyarországért programot szerette volna megvalósítani - mondta Berta András, a párt szakértője azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Fehér Kéményseprők Szövetségének elnöke tartott ma a szombathelyi MDF székházban.
A párt azért biztosított helyet a tájékoztatónak, mert vállalhatónak tartják a szövetség céljait.

2008-ban, Vas megyei bejegyzéssel hozták létre a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségét azzal a céllal, hogy jogi segítséget nyújtsanak a banki adósság miatt otthonukat vesztett családoknak.

A Fehér Kéményseprők - Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének megbízásából azzal a kéréssel fordulok a Magyar Ügyvédi Kamarához, hogy közösen találjunk megoldást a világgazdasági és pénzügyi válság miatt kialakult helyzetben a devizahitelesek gondjai megoldásában.

A Fehér kéményseprők most az Otthonvédők mellé álltak. Ehhez a társasághoz tartozik például a Magyar Antifasiszta Ligaszövetség nevű formáció, de a Magyar Gárda is bejelentette már csatlakozási szándékát, meg azt, hogy szívesen segédkezik az úgynevezett "gyors reagálású önvédelmi zónák" kialakításában. Így forrnak egységbe az egymást taszító pólusok.

A "fehér" a tisztaságot jelképezi, a "kéményseprő" pedig annak az öntudatos embertípusnak a szimbóluma, amely napkeltétől napnyugtáig, az éjszakát sem kihagyva küzd a tisztátalanság, a korom és a piszok ellen. A mozgalom annyira civil, hogy egyúttal választási szövetség is. Megalakulása után nem sokkal aláírásgyűjtésbe kezdett az ajánlószelvények eltörlése érdekében: ettől azt reméli, hogy lehetősége lesz bekerülni a parlamentbe

macsoszbanner_456_20100105112241_932.jpg

 

Magyar Családok Országos Szövetsége



2008-ban, Vas megyei bejegyzéssel hozták létre a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségét azzal a céllal, hogy jogi segítséget nyújtsanak a banki adósság miatt otthonukat vesztett családoknak. Dabasi Tamás, a szervezet elnöke kifejtette, hogy eddig semmilyen próbálkozásuk nem vezetett eredményre, Bajnai Gordon miniszterelnök még válaszra sem méltatta őket. Hiába van érvényben 2010 márciusáig kilakoltatási moratórium - mondta, a bankok azóta sem hagytak fel a bírósági végzések elrendelésével, így áprilistól 2 millió ember feje fölül árverezhetik el a tetőt. Ezért 50 bank és hitelintézet ellen adtak be keresetet egyrészt a már kilakoltatottak lakásának visszaszerzése érdekében, másrészt pedig azért, hogy a bankok fejezzék be a szerződések egyoldalú módítását - tette hozzá az érdekképviselet elnöke.



Dabasi Tamás, a szervezet elnöke kifejtette, hogy eddig semmilyen próbálkozásuk nem vezetett eredményre, Bajnai Gordon miniszterelnök még válaszra sem méltatta őket. Hiába van érvényben 2010 márciusáig kilakoltatási moratórium - mondta, a bankok azóta sem hagytak fel a bírósági végzések elrendelésével, így áprilistól 2 millió ember feje fölül árverezhetik el a tetőt.
Ezért 50 bank és hitelintézet ellen adtak be keresetet egyrészt a már kilakoltatottak lakásának visszaszerzése érdekében, másrészt pedig azért, hogy a bankok fejezzék be a szerződések egyoldalú módítását - tette hozzá az érdekképviselet elnöke.

Forrás: www.tvszombathely.hu


Szóljon hozzá a Szombathely - fórumon! MCOnet Fórum - Szombathely

Szombathely Online még több hírrel : www.szomon.hu