Fejlesztették a Tóth István parkot Szombathelyen
A második ütem is elkészült: több mint 14 millió forintos támogatással fejlesztették tovább a szombathelyi Tóth István parkot, mely mostmár „fogad látogatókat”.
Míg korábban csupán egy pad és egy hinta jelentette a park „berendezését”, immár kültéri fitneszparkkal és kosárlabdapályával is rendelkezik a Tóth István park Szombathelyen.
Ágh Ernő önkormányzati képviselő beszámolt a komoly fejlesztésekről, melyeknek köszönhetően a park jóval sokoldalúbbá és vonzóvá válhatott – írta meg a vaol.hu.

Két fejlesztésen esett át és megszépült a Tóth István park
A beruházásnak korábban volt már egy üteme, ekkor új játékszerekkel szerelték fel a parkot, mely elsősorban a kisgyermekeket szolgálta. A második ütemben viszont a fiataloknak is lehetőséget adnak arra, hogy szabadidejükben itt mozogjanak. A fejlesztés több mint 14 milliós támogatásból jött lére – tudatta a vaol.hu.
Ágh Ernő kiemelte, hogy a támogatásokat dr. Puskás Tivadar korábbi polgármester ideje alatt szerezték meg, dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője pedig ugyancsak sokat lobbizott, hogy a város megvalósíthassa a fejlesztést.
A beruházás keretében került kerítés a játszótér köré, s megvalósult a kosárlabdapálya is aszfaltburkolattal. A kültéri fitneszeszközökkel bátran edzhetnek a fiatalok.
A park fejlesztésével - amely a méltatlanul elfeledett Tóth István szobrászművész nevét viseli - a környéken élők életminőségét szerették volna javítani, emellett pedig természetesen szépíteni a városrészt. A névadó alkotónak emléktáblát is kihelyeztek a játszótérnél – írta meg a vaol.hu.
Fotó: Unger Tamás
B.A.