Félmilliárd forintból újul meg az szombathelyi arborétum

Már márciusban elindulhat a Kámoni Arborétum felújítása. Félmilliárd forint áll Szombathely, illetve az arborétumot üzemeltető Erdészeti Tudományos Intézet rendelkezésre a növénykert fejlesztésére, amelyben nemcsak a növényzet újul meg, hanem építenek parkolókat, valamint egy oktató-és látogatóközpontot is.

A Kámoni Arborétumban egyelőre még minden csendes, de a tervek szerint hamarosan megkezdődik az elöregedett és túlburjánzott növényzet ritkítása, fák kivágása, a kert megtisztítása. Arról most folynak a szakmai egyeztetések, hogy hova, milyen fákat, növényeket telepítenek. A Kámoni Arborétumban eddig is sok ritka fenyőfaj élt, ezt a gyűjteményt pedig a tervek szerint még tovább fejlesztik.

Ezzel párhuzamosan pedig turisztikai fejlesztéseket is elindítanak. 800 négyzetméter alapterületű oktató-és látogatóközpont épül, és megfelelő parkolót is építenek a gépkocsiknak, buszoknak. Többek között erről is szó esett azon a konferencián, amelyet az arborétum fejlesztésével kapcsolatban tartottak Szombathelyen. Hogy 2010 tavaszán valóban elkezdődhet-e a kert megújítása, azt nemcsak az időjárás befolyásolja. Nem lehet ugyanis még tudni, hogy a kormány közbeszerzésekre vonatkozó moratóriuma hogyan érinti a Kámoni Arborétum fejlesztését.

 

A Kámoni Arborétumot működtető Erdészeti Tudományos Zrt. már korábban nyert 200 millió forintot a kert növényzeti felújítására. Az elnyert pénzből nemcsak a terület megtisztítására futja majd. Ültetnek majd fákat, cserjéket, valamint az arborétum különleges növénygyűjteményeit is helyreállítják, bővítik.


"A meglévő növényállomány fejlesztése, bővítése a cél. A túlbúrjánzott növényzet soraiban szeretnénk nagyobb, szabályozottabb rendet kialakítani."

 

kamoni_arboretum_lukacshaza_madartavlatbol_300 millió turisztikai fejlesztésekre Szombathelyen  Vas-megye Szombathely online hirek

A tervszerű fejlesztés eredményeképpen ma mégis a Kámoni arborétum rendelkezik Magyarország leggazdagabb fásszárú gyűjteményével, közöttük jó néhány igazi ritkasággKámoni Arborétumtaxont számláló gyűjtemény része a legnagyobb hazai fenyőkollekció, a több tucat taxont számláló juhar- és tölgyfagyűjtemény.

A tervek szerint 2011 első felére fejeződnek be a munkálatok. Így 1,5-2 év múlva teljesen megújulhat az arborétum. A fejlesztésektől azt remélik, hogy nő majd a kert látogatóinak száma, ami növeli a park önfenntartó képességét is.



Forrás:www.tvszombathely.hu

Szóljon hozzá a Szombathely - fórumon! MCOnet Fórum - Szombathely

Szombathely Online még több hírrel : www.szomon.hu