Folytatódik az iskolarendőr program

Minden iskolának lehet saját rendőre. A tavaly indított programba Vas megye is bekapcsolódott. Igaz, itt egyelőre az általános iskolák valamivel több mint felébe jutott a hatóság munkatársai közül. Folyamatosan bővítik a kört, de - ahogy mondják - azokkal a vas megyei  intézményekkel is folyamatos a kapcsolattartás, ahol még nincs iskolarendőr. A szombathelyi  Reményik iskolában ma mutatták be a programot.
A szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolának mostantól saját iskolarendőre lesz. Polgár Zoltán nem csak bemutatkozott, hanem a programot is ismertette az igazgatóval. Az iskolában komoly hagyományai vannak a KRESZ-oktatásnak, közlekedési szakkörük is van, és évek óta itt tartják a Ma kerékpárral, holnap autóval című városi vetélkedőket. Az igazgató abban bízik, hogy a jövőben az iskola rendőre a közlekedési nevelésben is részt vesz, és a gyerekek még nagyobb biztonságban lesznek.

Sátory Károly igazgató, Reményik Sándor Evangélikus Ált. Isk.
"Szerencsére az erőszak innen kiszorult az utóbbi időben. Se szülői oldalról, de a gyerekeknél nincs ilyen gond. Mégis hasznosnak tartom, hiszen a gyerekeink jönnek-mennek, akár egyedül is."

Az iskola rendőre először a legkisebbeknek mutatkozott be.

 

A szombathelyi program a személyes kapcsolattartásra épül. Szeretnék, ha a rendőrség közelebb kerülhetne a családokhoz, pedagógusokhoz. Ha a gyerekek, szülők és a tanárok is ismerik a rendőrt, akkor bizalommal fordulhatnak hozzá. Akár írásban is. Ezért a rendőrök apró ajándékokat, például egy füzetet adtak a kicsiknek.

Rákos Júlia 1. osztályos tanuló, Reményik S. Ev.Ált. Isk.
"Ez üzenőfüzet, amiben a szülők, a tanárok tudnak üzenni."

Polgár Zoltán azt tervezi, nem csak a tanárokkal, és a diákokkal, hanem a szülőkkel is felveszi a kapcsolatot, és a telefonszáma is mindenki számára elérhető.

Polgár Zoltán r.őrnagy, VMRFK, Szombathely


"Elsősorban hogy ne legyenek közlekedési baleset áldozatai, illetve távoltartsuk az iskolától azokat az embereket, akik nem odavalók. A bűnözőkre gondolok."

Munkájáról naplót kell vezetnie. A tanév végén pedig megválasztják az "év iskolarendőrét".

 

Forrás: www.tvszombathely.hu


Szóljon hozzá a Szombathely - fórumon! MCOnet Fórum - Szombathely

Szombathely Online még több hírrel : www.szomon.hu