Ha lenne választás, ismét a Fidesz nyerne

Szombathely polgárai egyértelműen úgy érzik, az előző városvezetés jobb volt. Nincsenek ugyan kétségek a Fidesz fölényét illetően, de az ügyben biztosan lennének viták, hogy ki legyen a polgármester.

A jelenlegi statisztikai adatok úgy mutatják, ha újabb választásra kerülne a sor, Puskás Tivadar és Ipkovich György holtversenyben állnak egymással, nem lenne egyértelmű, hogy kiveszi majd át a polgármesteri posztot.

 

 

Ipovich György, polgármester jelölt

 

Szombathelyen ugyan rossz a helyzet, elmondható, hogy az ország helyzeténél magasan jobb. Mégis egyre növekszik az elégedetlenség. Ami ezt leginkább kiváltotta, az nem más volt, mint az, hogy a Szent-Györgyi Középiskolát megszüntették, amely a város 73 százaléka szerint nem volt jó döntés. A város azonban továbbra is egyértelműen a          Fidesszel szimpatizál, amit leginkább az mutat ki, hogy a 16 százalékkal előzi meg az MSZP szavazati arányát.

Ugyanígy, mint a pártszimpátiát, statisztikai adatokkal mérték a pártelutasítást is, ami azt mutatta meg, hogy kire nem szavaznának egyáltalán. Ennek eredményeként megmutatkozott, hogy a legnagyobb elutasítás az MSZP-t, valamint a Jobbikot érte, mindkettőt egyaránt 21 százalékosan.

 

Zaffer Diviána