Hol van már a csodálat? - A szombathelyi Fő tér, ahol megállt az idő
"Lapunk karon ragadott egy építészt, hogy az ő szemüvegén át lássuk Szombathely Fő terét.
Az eredmény lesújtó - persze roppant szubjektív. Az biztos, fő terünket túlhaladta az idő, rég megérett már a rekonstrukcióra. Ötletszerűen épülnek rajta kisbirodalmak, mindenki olyan várat emel magának, amilyet csak akar. Ízléstelent vagy igényeset, a hatóságok mindenre rábólintanak. Pénz kérdése az egész...
A tér a város építészeti kultúrájának hű tükörképe.
Áldozatul választott szombathelyi építészünkkel - akivel már az újonnan felhúzott Levéltár tömbjét, majd a Savaria Plazát és a város családi házas övezeteit jártuk be - most Szombathely Fő terét vizslatjuk körbe. A sétánkat tematikusra terveztük, egyik végétől a másikig, de mint lenni szokott, ad-hoc módon, hol-itt hol-ott állunk meg, hol ezt, hol azt az épületet, kirakatot mustráljuk...
A térnek egykor messze földről a csodájára jártak
Kirándulásunk helyszínéről jól tudjuk, ütött-kopott bódéival, padjaival, szökőkútnak becézett beton-teknőjével, és töredezett burkolatával mostanság nem a legszebb ábrázatát mutatja. Több mint négy éve napirenden van a felújítása, azóta sem történt itt lényegi változás. Tölcsér formájú, impozáns méretű terünk, amióta a nyolcvanas évek közepén a belváros szívéből kiterelték a forgalmat, vajmi keveset formálódott. Pedig az 1985-ben létesült, Szilágyi István építész tervei alapján kialakított térnek egykor messze földről a csodájára jártak. Ma már mi csodáljuk azon városok fő terét, amelyek egykor irigykedve gondoltak Szombathelyre.
Mintha megrekedt volna az időben...
A fő tér elsődleges jellemzője, közölte az építész, hogy nincs igazi tér-hangulata, legalábbis más nagyvárosok tereihez képest, ahol tavasztól őszig a teraszokon nyüzsög az élet.
Este tízkor már kihalt minden. (Nem csoda, egy időben például a közgyűlésben állandó téma volt, hogy a körzet képviselője tiltakozott a programok ellen, mondván, zavarják az itt élőket.) A szökőkút alig üzemel, utcazenészeket is csak ritkán látni, csupán egy-két dél-amerikai fújja néha.
Nincs koncepció. Minden, az árudák kirakatai és a teraszok is esetlegesek. Mintha megrekedt volna az időben, szinte minden a bevásárló-turizmus fénykorát, a nyolcvanas éveket idézi, de a burgenlandi nejlonszatyrosok kivonultak az egykori díszletek közül. A kirakatok, az elavult feliratok, a cégtáblák, a pavilonok külsőleg mind-mind a nyolcvanas évek butikvilágát tükrözik.
Minek az unalmas egyformaság
Látszik, a város nem ura a helynek, szabályozásnak nyoma nincs
A kereskedők hiába szednek be a bérlőktől busás bérleti díjakat, a bevételt nem forgatják vissza a térre. Semmi sem köztelezi őket erre, nincs nívó, amit teljesíteni kellene.
A bérlők közül sokan örülnek annak, ha nyereségesre kihozzák az üzletet, és csak kevesen fordítanak plusz pénzeket portáljaikra. Arra pedig végképp senki sem ügyel, hogy egy-egy kirakat mennyire illik vagy sem egy historikus vagy műemlékileg védett házhoz.
Legtöbb esetben olyan, mintha az épületeket félbevágták volna, a felső színt az alsótól teljesen külön életet él (persze legtöbb esetben más a bérlő is). Kirívó esetekben még a ház két szintjének színezése is elüt egymástól.
A butikok egymástól független, önálló kis birodalmak, legtöbbször tudomást sem vesznek arról, milyen miliőbe kerültek. Ott van például a Bloom-ház, a nemrég felújított Fő tér 40-41, amelynek két kirakata is van, az Ében butik és a Lottózó. Két teljesen más karakter, amelyek külön életet élnek egymás tőszomszédságában.
A CIB portál
Valami oknál fogva a márvány vagy gránit homlokzatot egyre többen kedvelik
Negatív példa, az építész szerint a mostanság épült veretesebb portálok közül a CIB-bank, amelynek homlokzatát márványkővel burkolták, agyonnyomva ezzel a ház eredeti jellegét. Igaz, adva volt, mint örökség a Bizományi portálja, amit átalakítottak. A bank homlokzata azonban nem illik sem környezetébe, sem magához a házhoz. Egyébként egyre több portálon köszön vissza ez a megoldás. Építészünk szerint a gránittal vagy márvánnyal való burkolás, bár praktikus (hiszen könnyen karbantartható), általában mégis rontja ezeknek a házaknak az esztétikai nívóját."
Forrás: www.nyugat.hu
A tér a város építészeti kultúrájának hű tükörképe.
Áldozatul választott szombathelyi építészünkkel - akivel már az újonnan felhúzott Levéltár tömbjét, majd a Savaria Plazát és a város családi házas övezeteit jártuk be - most Szombathely Fő terét vizslatjuk körbe. A sétánkat tematikusra terveztük, egyik végétől a másikig, de mint lenni szokott, ad-hoc módon, hol-itt hol-ott állunk meg, hol ezt, hol azt az épületet, kirakatot mustráljuk...
A térnek egykor messze földről a csodájára jártak
Kirándulásunk helyszínéről jól tudjuk, ütött-kopott bódéival, padjaival, szökőkútnak becézett beton-teknőjével, és töredezett burkolatával mostanság nem a legszebb ábrázatát mutatja. Több mint négy éve napirenden van a felújítása, azóta sem történt itt lényegi változás. Tölcsér formájú, impozáns méretű terünk, amióta a nyolcvanas évek közepén a belváros szívéből kiterelték a forgalmat, vajmi keveset formálódott. Pedig az 1985-ben létesült, Szilágyi István építész tervei alapján kialakított térnek egykor messze földről a csodájára jártak. Ma már mi csodáljuk azon városok fő terét, amelyek egykor irigykedve gondoltak Szombathelyre.
Mintha megrekedt volna az időben...
A fő tér elsődleges jellemzője, közölte az építész, hogy nincs igazi tér-hangulata, legalábbis más nagyvárosok tereihez képest, ahol tavasztól őszig a teraszokon nyüzsög az élet.
Este tízkor már kihalt minden. (Nem csoda, egy időben például a közgyűlésben állandó téma volt, hogy a körzet képviselője tiltakozott a programok ellen, mondván, zavarják az itt élőket.) A szökőkút alig üzemel, utcazenészeket is csak ritkán látni, csupán egy-két dél-amerikai fújja néha.
Nincs koncepció. Minden, az árudák kirakatai és a teraszok is esetlegesek. Mintha megrekedt volna az időben, szinte minden a bevásárló-turizmus fénykorát, a nyolcvanas éveket idézi, de a burgenlandi nejlonszatyrosok kivonultak az egykori díszletek közül. A kirakatok, az elavult feliratok, a cégtáblák, a pavilonok külsőleg mind-mind a nyolcvanas évek butikvilágát tükrözik.
Minek az unalmas egyformaság
Látszik, a város nem ura a helynek, szabályozásnak nyoma nincs
A kereskedők hiába szednek be a bérlőktől busás bérleti díjakat, a bevételt nem forgatják vissza a térre. Semmi sem köztelezi őket erre, nincs nívó, amit teljesíteni kellene.
A bérlők közül sokan örülnek annak, ha nyereségesre kihozzák az üzletet, és csak kevesen fordítanak plusz pénzeket portáljaikra. Arra pedig végképp senki sem ügyel, hogy egy-egy kirakat mennyire illik vagy sem egy historikus vagy műemlékileg védett házhoz.
Legtöbb esetben olyan, mintha az épületeket félbevágták volna, a felső színt az alsótól teljesen külön életet él (persze legtöbb esetben más a bérlő is). Kirívó esetekben még a ház két szintjének színezése is elüt egymástól.
A butikok egymástól független, önálló kis birodalmak, legtöbbször tudomást sem vesznek arról, milyen miliőbe kerültek. Ott van például a Bloom-ház, a nemrég felújított Fő tér 40-41, amelynek két kirakata is van, az Ében butik és a Lottózó. Két teljesen más karakter, amelyek külön életet élnek egymás tőszomszédságában.
A CIB portál
Valami oknál fogva a márvány vagy gránit homlokzatot egyre többen kedvelik
Negatív példa, az építész szerint a mostanság épült veretesebb portálok közül a CIB-bank, amelynek homlokzatát márványkővel burkolták, agyonnyomva ezzel a ház eredeti jellegét. Igaz, adva volt, mint örökség a Bizományi portálja, amit átalakítottak. A bank homlokzata azonban nem illik sem környezetébe, sem magához a házhoz. Egyébként egyre több portálon köszön vissza ez a megoldás. Építészünk szerint a gránittal vagy márvánnyal való burkolás, bár praktikus (hiszen könnyen karbantartható), általában mégis rontja ezeknek a házaknak az esztétikai nívóját."
Forrás: www.nyugat.hu