Június 17.-én tarják meg a közgyűlést Szombathelyen

A képviselő-testület idén holnap, reggel kilenckor ülésezik utoljára, mielőtt beköszönt a nyári szünet. Az ülésen tájékoztatót tartanak többek között a város szociális helyzetéről, valamint a jelenlegi közbiztonságról és kiértékelik a tűzoltóság munkáját.

Körülbelül 32 napirendi pont kerül megvitatásra holnap, azonban nem mindegyik nyilvánosan. Nem tárják nyilvánosság elé a fellebbezési ügyek megvitatását, valamint a jegyzői pályázat helyzetét. Szó esik majd többek között a bűnmegelőzési tervekről valamint a drog elleni eljárásokról, a kerékpárút megépítésének pályázatáról, a volt gyámhivatal és egy Szentlélek Patika eladásáról is.

Továbbá átbeszélik azt a feltevést is, miszerint a város nem kívánja tovább támogatni a még óvodába járók, valamint az általános iskola alsó tagozatába tartozók nyelvtanulását, így ha ezt a tervezetet a közgyűlés elfogadja, a kicsit akár 3500 forintot is fizethetnek óránként az oktatásért.

A jelenlegi költségvetési hiány miatt Szombathely támogatást kíván benyújtani az önkormányzatok egyik segítő alapjába.

A holnapi közgyűlés nyilvános részeit a Szombathelyi Televízió élőben közvetíti.

 

Zaffer Diviána