Kigyulladt egy szombathelyi ház szemétledobója

Több száz lakót kellett kiköltöztetni a Vas megyei székhely egyik tízemeletes házából, miután kigyulladt a szemétledobó augusztus 29-én. Sérülés szerencsére nem történt.

Nem volt túl jó reggelük a szombathelyi Váci Mihály utca egyik tízemeletes házában lakóknak 2017. augusztus 29-én. Hajnalban lángok csaptak fel a szemétledobóból, amit a tizedik emeletiek jeleztek a tűzoltóknak, mert először itt lehetett érezni a füstöt – tudatta a vaol.hu.

A kiégett szemétledobót mutatja az egyik lakó

A kiégett szemétledobót mutatja az egyik lakó

A lakókat ezután a szomszédok, majd a rendőrök értesítették arról, hogy gond van. A többszáz itt élő embernek körülbelül egy óra hosszára el kellett hagynia a házat, amíg a tűzoltók eloltották a tüzet és az épületet ventilátorokkal átszellőztették – adta hírül a vaol.hu.

A lakók úgy vélik, a tűz nem véletlenül keletkezett, valószínűleg egyik itt élő okozta, talán égő cigarettacsikkel, amit behajított a szemétledobóba. Az is lehetséges ugyanakkor, hogy vegyi anyagok reakcióba léptek egymással.

A kár nagyjából 2 millió forint, több vezeték megsérült, nem működik a lift és a szemétledobót sem lehet használni. Így a rend egyelőre nem állt helyre a tízemeletes házban – írta meg a vaol.hu.

Fotó: Szendi Péter

B.A.