Környezetvédelmi beruházás kezdődik Szombathelyen

Hulladékgazdálkodási beruházás kezdődött Szombathelyen, melynek alapkövét Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője tette le.

A 2,5 milliárd forint összértékű beruházás 127 települést érinti. A beruházás keretében megvalósul a nyugat-dunántúl regionális hulladékgazdálkodási projektje, melynek keretében megújul Vas megye egész hulladékgazdálkodási rendszere. A beruházásban 186 ezer ember érintett. A kivitelezést követően évente 8500 tonna hulladék szelektív gyűjtése, szétválogatása és nyersanyagként való hasznosítása valósul meg. Ezen túlmenően a térségen 27 komposztáló ládát osztanak majd szét a szerves hulladék hasznosítása érekében.

 
Hatalmas beruházás Szombathelyen

A hulladékok szelektív gyűjtésével, a hasznosítható hulladékok feldolgozásával nem csak a környezet védelme valósul meg, hanem még pénzt is spórol a lakosságnak. A régió hulladékgazdálkodási rendszerének megújításán és kiépítésén már évek óta dolgoznak a szakemberek. Az Új Széchenyi Terv pályázati támogatásának köszönhetően a régóta vágyott projekt végre megvalósul. Új hulladékudvart építenek, hulladékgyűjtő szigeteket hoznak létre és kialakítják a térségben a szelektív hulladékbegyűjtés és elszállítás rendszerét. Évi 8500 tonna kapacitású hulladékválogatót hoznak létre. A beruházás várhatóan 2015 nyarán fejeződik be.

 

(Forrás és képek: kormany.hu)

-BT-