Megkezdődtek a beiratkozások Szombathelyen
750 kisdiák kezdi meg az iskolát szeptemberben Szombathelyen. Beiratkozni ma és holnap lehet. Több mint ezer gyerek lesz ősztől tanköteles korú, minden harmadik azonban még egy évet marad óvodában.
Szombathely város 4 alapítványi és egyházi iskolája mellett a 11 önkormányzati iskola is március 3-án és 4-én tartja a beiratkozást. A Gothard-iskolában sorszámok szerint megy a beiratás. Akadt olyan szülő, aki a 8 órás kezdés előtt már másfél órával megérkezett. Ez az iskola 3 osztály indítását tervezi, viszont a jelentkezők száma már az első nap délelőttjén megközelítette a keretszámot.
Németh Attila
"Igen sok a túljelentkező, reméljük, felvételt nyer a kislányom. Szeretnénk, mert ez az iskola van közel a munkahelyünkhöz."
Az itt megkérdezett apukák, anyukák válaszaiból az derült ki, hogy a döntést a mindennapos logisztikai praktikusságon túl leginkább az iskolák jó, vagy rossz híre alapján hozzák meg a szülők.
Varga Vivien, Szombathely
"Rengeteg ismerősöm gyereke jár ide, tízből tíz ember meg van elégedve ezzel az iskolával, meg tetszenek a specialitások is."
Akinek a választott iskola a felvételi igényét elutasítja, még fellebbezhet, ám ha ekkor is nemleges választ kap az intézménytől, akkor már csak a körzeti iskolába viheti gyermekét. Döntési helyzetben vannak azok az iskolák, ahová sokan jelentkeznek, míg a többi iskola végleges osztálylétszámai majd csak a következő hetekben dőlnek el.
Varga Tamás - igazgató, Gothard Jenő Általános Iskola
"Mi most a bőség zavarával küzdünk. 80 gyereknél tartunk jelenleg, a kérdés az, hogy holnap meddig fogunk jutni."
Idén az iskolakötelesek közül 240-en az óvodában maradnak még egy évig. Ez nagyjából megfelel a korábbi évek statisztikájának.
Forrás: www.tvszombathely.huSzombathely Online: www.szomon.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
