Modern játszóteret adtak át a szombathelyi parkerdőben

Új játszótér átadására került sor Szombathelyen, a Parkerdőben – gyereknapon már birtokba is vehették a lurkók az új játékokat.

Május utolsó hetében hivatalosan is átadták Szombathelyen a Parkerdő felújított játszóterét. A helyiek régóta várták ezt a pillanatot, ráadásul a hétvégén a gyermeknapon már használhatták is az ú területet a kicsik – írta meg a vaol.hu.

Bakó Csaba erdőgazdálkodási igazgató a sajtótájékoztatón elmondta, hogy régóta váratott magára a felújítás. Maga a játszótér 2007-ben készült el, s 2013-ban teljesen felújították. A játékok korszerűsítése mégis szükségessé vált, hogy a kor követelményeinek is megfeleljen.

A modernizálás összesen 6,3 millió forintból valósult meg – ezt a Szombathelyi Erdészeti Zrt. finanszírozta.

A megújult játékok mellett a szelektív hulladékgyűjtőket is lehet már használni, melyeknek nagy előnye, hogy sem a szél, sem állatok nem vihetik ki belőlük a szemetet – írta meg a vaol.hu.

Dr. Puskás Tivadar polgármester az átadón kiemelte: bolygónkat unokáink is szeretnék használni, ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy vigyázzunk rá – tudatta a lap.

Fotó: Cseh Gábor

B.A.