Nem szűnhet meg a főiskola
A Nyugat-magyarországi Egyetemmel tervezett integráció nem eredményezheti a Berzsenyi Dániel Főiskola megszüntetését.
Ezt Gadányi Károly, a BDF rektora hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatóján. „A Berzsenyi főiskolának nem érdeke egy olyan integráció, amelynek során az intézmény megszűnik, eredményesen működő karokat számolnak fel, a főiskolát pusztán beolvasztják egy már meg- lévő egyetem keretei közé“ - mondta. A rektor szerint a Nyugat-magyarországi Egyetemmel az integrációs tárgyalások azért jutottak holtpontra, mert az egyetem ragaszkodik ahhoz, hogy a három működő főiskolai karból egy az integrációt követő két évben olvadjon be a másik két főiskolai karba. „Ragaszkodik az egyetem ahhoz is, hogy a BDF jogutód nélkül szűnjön meg, az intézményi gazdálkodás és irányítás pedig a soproni központba kerüljön át, ez pedig számunkra elfogadhatatlan“ - hangsúlyozta Gadányi Károly. Elmondta, a főiskolai tanács olyan felhatalmazást adott neki, hogy más felsőoktatási intézményekkel is tárgyaljon a lehetséges integrációról. „Olyan több- központú regionális egyetem létrehozását szorgalmazzuk, amelyből Zala megyét sem szabad kihagyni“ - mondta. A rektor cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a főiskola oktatói és hallgatói demonstrációt szerveznének. Mindenképp meg kívánják várni a minisztériummal folytatott tárgyalások eredményét. „Decemberben Zala megyei és Vas megyei országgyűlési képviselők jelenlétében adtam át a Parlamentben elképzeléseinket Mang Béla államtitkár úrnak“ - mondta.
Vas Népe
Vas Népe