Nincs pénz a folytatásra Szombathelyen


Mintegy 70 millió forintba kerülne Szombathely városnak a Virágos Magyarországért verseny európai fordulója, de a szombathelyi  önkormányzatnak erre nincsen pénze. Szombathely tavaly első helyezést ért el nagyvárosok kategóriájában a virágos megmérettetésen.
A megtisztelő cím velejárója, hogy idén a vasi megyeszékhely képviselheti Magyarországot az európai versenyen. A tervek ugyan már elkészültek, a környezetszépítő program megvalósításához szükséges összeget azonban csak támogatóktól remélheti a város.

Nem virágzik a gazdaság, ezért nincs pénze egyelőre Szombathelynek a Virágos Magyarországért verseny folytatására. Július közepén 23 külföldi ítész járja végig az előre kijelölt útvonalat a városban. Az érintett utcákat, tereket virágba kell borítani, a környezetet meg kell szépíteni.

 

Szombathely - A nemzetközi megmérettetésen többek között a környezettudatos nevelésre és a vízgazdálkodásra is kellő figyelmet fordítanak a bírálók. A virágos tervek már elkészültek, pénz azonban még nincs a megvalósításra.

 

Németh Kálmán - alpolgármester, SZMJV Önkormányzata, Szombathely


"Ez mintegy 70 millió forintos költséget jelent, ugyanakkor jelenleg egy fillér sincs erre a feladatra. Részint szponzorok támogatásával, a lakossággal történő összefogással és nem utolsósorban a Szombathelyért Alapítvány támogatásával kívánjuk megoldani ezeket a feladatokat."

 

"Legtisztább, legrendezettebb, legszínesebb" - így véleményezte a szakmai zsűri tavaly városunkat, de a várost járva lehetne akár a legfalfirkásabb is. A nyári európai verseny egyik feltétele, hogy a programban résztvevő városokban nem lehet graffiti. Az anyagi feltételek mellett ez az egyik legnagyobb probléma a versenyben.


Forrás: www.tvszombathely.hu

Szombathely Online: www.szomon.hu



Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Szombathely