Nővérek

"Az Országgyűlés október 2-án fogadta el az Ápolási Egyesület több éves kérését, hogy a szakdolgozók is - az orvosokhoz hasonlóan - érdekvédelmi kamarát hozzanak létre.
Jövő héten kedden tartja alakuló ülését a városi helyi szervezet, amelyet augusztus közepén követ a megyei kamara felállítása.

A szakdolgozókat tömörítő érdekvédelmi szervezet ideiglenes vezetősége az idén márciusban alakult, és azt a célt tűzték maguk elé, hogy augusztus végéig az ország egész területén létrehozzák, a szakdolgozókat tömörítő megyei és városi szervezeteket. Vas megyében a szakdolgozók létszáma közel háromezer fő, nagyrészük már jelezte részvételi szándékát az új egészségügyi szervezetben. Szentgotthárdon, Sárváron, Celldömölkön és Szombathelyen alakulna megyei kamara. A szombathelyi szervezet a jövő héten áll fel. A keddi küldöttgyűlésen nemcsak elnököt és alelnököt választanak majd, hanem azt az ötvenhat főt is, akik képviselni fogják az augusztusi megyei szervezet alakuló ülésén a szombathelyi tagságot."

Forrás: www.szombathely.hu