Óriási parkolóterületet kapott Szombathely

Közel ezer jármű fér el abban az újonnan kialakított parkolóban, amely a korábbi LUK Savaria, most Schaeffler Savari Kft. területén áll. A kocsik mellett több mint tíz busz megállására is alkalmas.

Felavatták 2018. augusztus 16-án Szombathelyen a 35 ezer négyzetméteres Schaeffler Savaria parkolót, melyben 950 autó és 12 busz fér el -  adta hírül a vaol.hu.

Az avatáson jelen volt dr. Puskás Tivadar polgármester, aki beszédében kiemelte, hogy a parkolás igen lényeges tényező a város közlekedésében, s ez korábban az Ipari úton komoly problémát jelentett.


Nagyméretű parkolót létesítettek a Schaeffler Savaria cégnél

Nagyméretű parkolót létesítettek a Schaeffler Savaria cégnél

 

A városatya azt is elmondta, tárgyalásokat folytatnak arról, hogy kivezetik a Puskás Tivadar utcát az elkerülő útig. Ebben az esetben jelentős forgalomtól szabadítják meg az Ipari utat – írta meg a vaol.hu.

Szigeti Tibor, a vállalat ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a gyár is tovább fejlődik, létszámbővítéssel együtt – jelenleg a cég 3500 munkavállalót foglalkoztat és hosszú távra tervez.

A parkolóhoz egyébként létesítenek lámparendszerrel ellátott gyalogátkelőhelyet is – adta hírül a vaol.hu.

Fotó: Cseh Gábor - szombathely.hu

B.A.