Országjáró dalosok
Negyedik alkalommal szervezte meg az MMIK-ban működő Capito Gitárklub az Országjáró Dalosok Találkozóját. A négy napon át tartó rendezvényen a szakmai programok mellett filmvetítéseket és koncerteket is szerveztek.
A kurzus célja, hogy az ország különböző pontján élő dalosok tapasztalatot cseréljenek és új szakmai fogásokat lessenek el egymástól. A csütörtöki első napon videoklipfesztivált tartottak, amelyen a résztvevők által korábban készített alkotásokat mutatták be és díjazták. A mai délutánt közös zenéléssel és filmvetítéssel töltötték a tábor résztvevői. Ma fél nyolctól, holnap pedig nyolc órakor kezdődik az esti koncertprogram, amelyet az MMIK Médium Galériájában tartanak. Az előadások mindkét napon nyilvánosak. | |
Forrás: www.tvszombathely.hu
Szombathely Online: www.szomon.hu
