Pályán maradni
Hodvogner Csaba - 15/T oszt. tanuló
"Azért választottam az elektrotechnikai műszerész szakmát, mert szeretem, és ebben is szeretnék dolgozni, ha elvégzem a tanulmányaimat."
Holtay Hanna - 13/F oszt. tanuló
"Érettségi után jöttem a logisztika szakra. Fontosnak tartottam, hogy legyen egy szakma a kezemben, de utána a felsőoktatásban szeretném folytatni."
Az elmúlt húsz évben drasztikusan csökkent a szakképzésben részt vevő fiatalok aránya. A szakemberek azt mondják, a rendszerváltozás óta két generáció hiányzik a magyar szakmunkás rétegből.
Dr. Ács Zoltán - igazgató, Vasi TISZK
"Idős szakemberek nyugdíjba mennek, a szinuszgörbe szerint pár év múlva megkezdődik a gazdaság fellendülése, csak nem lesz, aki a hullámra fel tud ülni."
A bumm. című lap szerint a szlovákiai magyarság körében vissza kell állítani a szakmunka becsületét, hiszen a megfelelően képzett szakmunkásokon nyugszik gazdaságunk jövője- hangoztatta Molnár Ilona, a dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Szakközépiskola vezetője.
Az igazgatónő ezt azután mondta lapunknak, miután január első napjaiban több szlovákiai és magyarországi oktatási intézmény vezetőjével is egyeztetett telefonon a világgazdasági válság oktatásra és munkaerő-piacra gyakorolt lehetséges hatásairól.
Az igazgatónő emellett hangsúlyozta, egész Európában hiány van a jó szakemberekből, ezért a középiskolai évek alatt megszerzett jó szakmai és megfelelő idegennyelvi tudással akár a nálunk fejlettebb országokban is vállalhatnak munkát a dunaszerdahelyi szakközépiskolából kikerülő fiatalok.
Olyan hiányszakmák, amelyek esetében egy fél év alatt megszerezhető OKJ-s végzettséggel is könnyedén lehet állást találni. Bár az esetek többségében ez kevesebb juttatással is jár - például egy informatikai technikus a magyarországi fizetéseket monitorozó merces.hu adatai szerint mindössze 60 százalékát keresi meg a mérnöki fizetésnek -, mégis vannak kivételek. Bérszámfejtőként például havi bruttó 190 ezer forintos átlagfizetésre számíthatnak az álláskeresők.
Szóljon hozzá a Szombathely - fórumon!

Szombathely Online még több hírrel : www.szomon.hu