Pars nagy dobásra készül Szombathelyen

Aranyeséllyel lép dobókörbe a hétvégén kezdődő berlini világbajnokságon a kalapácsvető világranglista vezető, Pars Krisztián. A szombathelyi sportoló idén a mezőnyben egyedüliként dobott 81 méter fölött, edzője Németh Zsolt szerint erre, sőt ennél jobb teljesítményre is képes lehet Németországban.
A szombati selejtezőn 77 és fél métert kell teljesítenie 606-os rajtszámmal induló Parsnak, hogy bejusson a hétfőn 18 órakor kezdődő döntőbe. Eddig még soha nem nyert magyar atléta világbajnokságot.

A Bayern München ellen léphetnek pályára Markó Edina tanítványai a Bajnokok Ligája első körében - derült ki ma délben a svájci Nyon-ban tartott sorsoláson. A bajnok, kupagyőztes Viktória Fc edzője szerint az ilyen küzdelmekért érdemes igazán mezt húznia egy futballistának. Az olimpiai, világ- és európa-bajnoki címmel is büszkélkedő német női futball a világ élvonalába tartozik, ezért hatalmas kihívás a szombathelyiek számára a nagynevű ellenféllel szembeni erőpróba. Az első mérkőzést szeptember 30-án, szerdán a Haladás Rohonci úti pályáján rendezik, a visszavágó október 7-én lesz Münchenben.

 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság felvette a női ökölvívást az olimpiai sportágak közé. Későn jött a döntés a szombathelyiek szempontjából, mivel az ötszörös magyar bajnok, 64 kilós Csejtei Csilla 2012-ben a Londoni játékok évében betölti 35. életévét, ezért ő feltehetően már nem lesz ott az ötkarikás játékokon. Ott lehet viszont a 16 szombathelyi női öklöző közül bármelyik hölgy, aki a három olimpiai súlycsoportban - 57, 60 vagy 69 kilogrammban - az itthoni elitbe küzdi magát.

 

Forrás: www.tvszombathely.hu


Szóljon hozzá a Szombathely - fórumon! MCOnet Fórum - Szombathely

Szombathely Online még több hírrel : www.szomon.hu