Sikeres program a hajléktalanok társadalomba való visszailleszkedéséhez

Sikeresen lezárult Szombathelyen az a két éves program, amelynek keretében hajléktalanokat segítettek a társadalomba való visszailleszkedésben.
A két éves program keretében a programban résztvevő hajléktalanok szakmát találhattak, albérlet támogatást kaphattak és segítséget nyújtottak nekik az álláskeresésben is. A projekt 150 hajléktalan bevonásával a Savaria Rehab Team és négy konzorciumi partnere segítségével valósult meg. A hajléktalanokat segítő programot az Európai Unió is támogatta.

Szakmát is tanítottak a hajléktalanoknak
A programban résztvevők több szakma közül is választhattak

A program keretében a hajléktalanok tanfolyamon vehettek részt, ahol szobaasszonynak, szobafestőnek, kárpitosnak, földmunkagép és motorfűrész kezelőnek illetve gépi takarítónak tanulhattak. A sikeres vizsgát követően a munkába állást is segítették többek közt a munkáltatók számára biztosított bér és járuléktámogatással. A 210 millió forint összköltségű projekt keretében 85 fő szerzett szakmát ebből 82 fő tudott bértámogatással elhelyezkedni, akik a bértámogatás letelte után is foglalkoztatásban maradtak. 73 fő számára biztosítattak lakhatást a Társadalmi Magújulás Operatív Program finanszírozásával létrejött programban.

 

-BT-