Szombathely: négy napig fűtés és meleg víz nélkül lesz 2 ezer lakás
Munkálatok miatt több mint 2000 lakásnak kell mellőznie a meleg vizet és a fűtést négy napon át Szombathelyen.
Több napon át kell kellemetlenségekre készülniük Szombathelyen a Kodály Zoltán és a Váci Mihály utcát összekötő híd déli oldalán élőknek – a Perint patak mellett lyukadás következett be a távvezetéki rendszeren.
A hibát a szakemberek már megállapították, azonban megoldást csak az jelenthet rá, ha lecserélik az érintett távvezeték-szakaszt – írta meg a vaol.hu.
A sérült vezeték cseréjét 2020. március 16-án kezdik meg, s négy napon át tartanak majd. A lakosságot a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. hivatalos közleményben is tájékoztatta.
A távvezeték cseréjét négy napon át végzik Szombathelyen
Ebben azt is részletezik, hogy a távvezeték cseréjét fontos még a fűtési időszak idejében elvégezni, mivel olyan mennyiségű vízvesztésük van, ami veszélyezteti a kazánház üzembiztonságát – vagyis nem lehetséges a fennálló hibával a fűtési időszak végéig üzemelni – tudatta a vaol.hu.
A munkálatokat daruval végzik majd és komoly előkészítést igényel. Az előkészítést március 5-én az illetékesek megkezdték: kiszivattyúzták a vizet, a parkoló egy részét pedig lezárták, amely mellette van – a parkoló egy részét ugyancsak meg kell bontani a távvezeték cseréjéhez.
A közlemény szerint a szolgáltatási szünet 2020. március 16-án reggel 6 órától a Rohonci utca, Perintparti sétány, Szűrcsapó utca, Bartók Béla körút, valamint az Ady tér és környékén lévő távhőszolgáltatással ellátott épületekben megközelítőleg 2100 lakást és 70 közület fog érinteni. A munkálatokat legkésőbb 2020. március 19-én délután fejezik be és ezzel együtt a szolgáltatás is helyreáll – írta meg a vaol.hu.
Fotó: Cseh Gábor
B.A.