Szombathely - Vasban kevésbé népszerű a diákhitel [Szombathely, Vas-megye]
Szombathely - A statisztikai adatok alapján Vas megyében jóval kevesebb hallgató veszi igénybe a diákhitelt az ország többi megyéjéhez képest.
Szombathely - Tanulmányai folytatásához nem szeretne diákhitelt felvenni, a végzős diák azt mondja, inkább szülei támogatására számít, de mellette munkát is vállal majd.
Kis Veronika
"Egy egyetem elvégzése biztosan sok költséggel jár, azonban nem érzem azt, hogy megfelelő indítás az egy élethez, hogy hitelt kell felvennünk ahhoz, hogy elvégezzük a tanulmányokat."
Szombathely - A felsőfokú tanulmányok megkönnyítésére jött létre a diákhitel - mondják a szakemberek.
Szombathely - Az idén érettségiző, általunk megkérdezett középiskolások többsége azonban nem veszi fel a kölcsönt, mert attól tartanak, ha pályakezdőként nem találnak munkát, nem tudják visszafizetni az évi közel tíz százalékos kamattal megnövelt összeget.
Szombathely - A hallgatók szeptembertől havonta 10 ezer forinttal több hitelt vehetnek fel, így a költségtérítéses rendszerben maximum havi 50 ezer, míg az államilag finanszírozott képzésben 40 ezer forint igényelhető.
Szombathely - Azt egyelőre nem tudni, hányan tanulnak idén kölcsönből, a korábbi tapasztalatok azonban azt mutatják: a diákhitelre egyre kevesebben, míg a diákmunkára egyre többen gondolnak.
Szombathely Online témakörei:
Szombathely látnivalói, Szombathely, Szombathely város, Szombathely online, Szombathely polgármester, Szombathely önkormányzat, Vas - megye, Szombathely városi hírek, Szombathely kultúra, Szombathely sport, Szombathely vállalkozás, Szombathely vállalati, Szombathely cég, Szombathely KKV – kis és középvállalkozások, Szombathely idegenforgalom, Szombathely turizmus, Szombathely hotel, Szombathely wellness, Szombathely étterem – gasztronómia, Szombathely szórakozás, Szombathely képeslap Szombathely ételrendelés, Szombathely oktatás, Szombathely pályázat, Szombathely új autó Szombathely használtautó, Szombathely ingatlan, Szombathely pályázat |
Forrás: www.tvszombathely.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szombathely városról: kepeslap.mconet.biz
Szombathely Online még több hírrel : szombathely.mconet.biz
Szombathely webcím és linkajánló: szombathelylink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;